Lencsevégen a búbos banka

Sokadik próbálkozásunk eredményeként a tegnap sikerült lencsevégre kapni ezt a dekoratív kinézetű, csapongó röptű, a Ion Creangă "Gyermekkorom emlékei" művéből már régóta ismert, izgalmas életmódú madarat: a búbos bankát (pupăza) (Upupa epops). Nagy sikerként könyveltük el a fogást, mert habár a faj nem veszélyeztetett státusú, mégsem lehet úton-útfélen bele botlani.... és az,  hogy még fotózható is legyen a közelsége, az ennél is ritkább esetben fordul elő. Legtöbbször a távolról felcsendülő, mély hang­zá­sú ’hupp-hupp’ kiáltásával kell beérje a banka-vadász fotográfusnak. 

Egyúttal azt is kijelenthetjük, hogy a Rétyi Nyír, nem csak nekünk nagy kedvencünk, hanem bankáéknak is, hisz soha annyit egy helyen nem láttunk mint itt, legalább 6-7 példány keresgélt a földön, vagy figyelőzött a fák hegyén. 

fotó: Nicu Barb

Vándormadár, márciustól szeptemberig van Európában, Afrikában telel. Üregekben, fák odvában fészkel, és úgy hírlik, hogy a higiénia nem az erőssége, mivel a fészekből nem hordja ki a fiókák ürülékét, így a fészek a lakóival együtt, egy idő után kellemetlen szagot áraszt... ezért sok helyt, nem túl hízelgően, büdös bankának is hívják.

fotó: Nicu Barb

Rovarokkal táplálkozik, melyeket leginkább a földön keresgélve kap el.
Hazánkban az állományát 20-40 ezer  párra becsülik.

Read more...

Szomszédaink a sarlósfecskék

Madarat fotózni nem könnyű, rengeteg türelem és jó felszerelés nélkül kár is belefogni. Ha úgy gondolnánk, hogy a faágakon izgő-mozgó cinege társaság fotózása nálunk már kiveri a biztosítékot, akkor van egy faj amelynek megörökítéséről inkább tegyünk le, mintsem végül a felszerelésünk lássa kárát az akciónak... megeshet, hogy a hosszas, sikertelen próbálkozásaink eredményeként az a diabolikus terv pattan ki a fejünkből, hogy  hozzájuk vágni az egész  fotós cuccot talán mégis könnyebb, mint lencsevégre kapni e fajt.

Május közepe táján fedeztük fel, hogy hétemeletes tömbházunk körül a megszokott molnárfecskés, denevéres életteret egy új faj gazdagítja, a sarlósfecske (Apus apus). Nosza neki, a határozás és a távcsöves megfigyelés után egyből elkap a konzerválási hév, hogy megörökíteni menten szükséges, mert új faj a blognak, új faj nekünk... na, csak azzal nem számoltunk, hogy a sarlósunk "röhögve" (sátáni vijjogva-síró hang a fotós bosszantására...) fog kikerülni minden próbálkozást. 

A végeredmény sok-sok felhő, nagyon kevés sarlós:

 felhő1

 felhő 2

 felhő 3

oh ez már szinte jó, csak az a fránya zoom ne lenne...

sarlósfecske 1

sarlósfecske 2

Így utólag beláttuk, hogy kemény fába vágtuk a fejszét, hisz egyik leggyorsabb madárfajunkról van szó, aki mestere a repülésnek, fészkelési időn kívül szinte soha nem száll le, erre a fejletlen lába sem teszi alkalmassá (innen a tudományos nevében az Apus- ami lábatlant jelent).

Megjelenésének, habár fecskére emlékeztet, nem sok köze van a rokonsági kapcsolatokhoz, hisz a kolibrikkel áll rokoni viszonyban.

Vándorútjáról csak április-májusban tér vissza és leginkább emberi településeken fészkel, magas épületek repedéseiben.

Read more...

Találkozás a nagy lilikkel

November és napsütés - majdhogynem összeférhetetlen fogalmak, ám éppen ennek az ambivalenciának köszönhetjük, hogy ma, engedve a napsugarak csalogatásának, első ízben volt szerencsénk a valódi ludak nemzetségének egyik tagjához, a nagy lilikhez (Anser albifrons).

Picit furcsa, hogy bár gyakori átvonulóként, téli vendégként számontartott fajról van szó, mi mégsem 'botlottunk bele' ezidáig. De annál nagyobb volt az öröm, mikor Uzon mellett a Feketeügy partjára leereszkedve, két tőkés récével együtt egy nagyobb testű madarat is megpillantottunk, mely utóbb a nagy liliknek bizonyult. Sajnos, érkezésünkre mindhárman rögvest tovaszálltak, de a lilik csak amúgy kényelmesen: a töltésen túl, a holtág vízben hamarosan landolt is.

Óvatos partmenti közelítésünket figyelmesen követte, nem talált eléggé tapintatosnak, így néhány fotó után innen is továbbállt. Egyelőre maradtunk hát a nem túl közeli ismerősők fázisban...
A nagy lilik a lúdalakúak rendjének récefélék családjába tartozó lúdformák alcsalád valódi ludak nemzetségének tagja.

Az öreg madarak világosbarnák, hasukon fekete keresztsávokkal, széles sötét farokszalaggal, a fiatalok egyszerűbb színezetűek. A csőr körüli fehér folt - a kis lilikkel ellentétben - nem ér fel a fejtetőre. Lába narancssárga, csőre narancssárga/rózsaszín. Hossza 65-78 cm, a szárnyfesztávolsága 130-170 cm, testtömege 1,8-3,1 kg. Gyakran élénk, ideges. A tundrákon fészkel, délre vonulását már augusztusban megkezdi, nálunk október-március folyamán tartózkodik.
Röptükben hallatják "lilik-lilik" kiáltásukat, melyről nevüket is kapták. A faj hangját itt hallhatjuk.

Read more...

Megérkeztek a seregélyek

Ugyan a tavaly már februárban voltak mifelénk seregélyek, idén csak a múlt hét végén láttuk viszont őket, előbb a környező falvakban, majd Szentgyörgyön is. És mostanra kaptuk össze magunkat, hogy megosszunk néhány fotót és egy kis videót róluk :).

Read more...

Doktor harkály

Valószínűleg a gyermekek által is egyik leginkább ismert madár a fakopáncs, már csak azért is, mert táplálékát fák törzsét kopácsolva, onnan rovarokat, lárvákat eltávolítva, szerzi meg, így a fák doktoraként viselkedik, emiatt aztán sok kedves gyermekvers szereplője.

Utassy József: Doktor harkály

Kertünkben egy madár tarkáll,
ismeri mindenki: harkály.
Kerttől kertig, fától fáig,
nem is röpül: áthullámzik.
Kopogtatván a fakérget,
fülön csípi mind a férget.
Hálálkodik meggyfa, dió,
gátoszlop és szőlőkaró.
De ő hálát nem vár soha,
siet: ő a fák doktora.

Európában az erősen specializálódott harkályfélék családjának tagjaként öt fakopáncsot, vagy más néven tarkaharkályt tartanak számon: kis fakopáncs, középfakopáncs, balkáni fakopáncs, nagy fakopáncs és a fehérhátú fakopáncs. Ezek közül mifelénk a nagy fakopáncs a leggyakoribb, egész évben látható: nyáron erdőkben, parkokban, télen a madáretetők vendégeként is.

A specialitásuk abban rejlik, hogy lábaikon két ujj előre, kettő pedig hátra irányul a fák törzsén való megkapaszkodást szolgálva. Továbbá, hogy nyelvük feltűnően hosszú, rugalmas, csúcsa kemény és recézett, ennélfogva ragadós, csőrük kemény, vésőszerű, nyakizmaik nagyon erősek. Minderre étkezési szokásaik miatt van szükségük, ugyanis a fatörzsek kérge alól vésik ki a rovarokat, hiszen ezek teszik ki táplálékuk nagy részét. Fenyvesekben járva, a fák alatt sok üres tobozra találva, valószínűleg nem tévedünk, ha arra tippelünk, harkályok ebédeltek, hiszen fenyőmagvakat is szívesen fogyasztanak. Télen a madáretetőknél napraforgót és faggyút is csipegetnek. Folyadékigényüket szintén a fakéregbe vésett lyuksorokból kicsordogáló nedvekből elégítik ki.

Nagy fakopáncs (Dendrocopos major)

Hangokat illetően a kopácsoláson kívül – a nagy fakopáncs esetében – rövid, éles „csikk” a többiekében lágyabb „csükk” hangjukkal fedik fel jelenlétüket.
Röpte is jellegzetes, egyenesvonalú, de mélyen hullámzó, ezért kicsit bukdácsolónak tűnik.
„Öltözködés” tekintetében, madárhoz illően a hímek feltűnőbbek: csinos kis piros sapkát hordanak, amilyenhez a tojók közül csak a közép fakopáncsné jutott hozzá.

Régebbi bejegyzés a nagy fakopáncsról ITT.

Read more...

Madárlesen - Zöld küllő

A harkályalakúak rendjéhez tartozó zöld küllő (Picus viridis) erdők, fás legelők, parkok, fasorok gyakori lakója. Sokat tartózkodik a földön, főként hangyákat eszik. Testhossza meghaladja a 30 cm-t. Első idei, Rétyi Nyírben tett sétánk során találkoztunk vele is.

Könnyen felismerhető elég távolról. Jellemzői:
- zöld hátoldal
- sárga farkcsík
- piros sapka
- feketével körbezárt fehér szem

- a hím fekete bajuszsávja közepén piros
- a tojó bajuszsávja teljesen fekete
- a fiatal madár háta és hasa foltokkal tarkított

Az alábbi kisfilmben egy tojó figyelhető meg:

Hangja ITT hallható. Röptében éles kitörő "kjü-kjü-kjükk" kiáltást hallat. Jellegzetes "klü-klü-klü" hangját főként tavasszal hallhatjuk, messziről is könnyen felismerhető. Csak ritkán dobol.

Nyáron vendég lehet a madáritatónál, ha még nem rendelkezünk madáritatóval a még megmaradt téli napok alkalmasak lehetnek ez elkészítésére. Hasznos tippek ITT olvashatók.

Read more...

Februári seregélyek

A hirtelen elolvadt hó és a melegnek köszönhetően apadt a madáretetőnk forgalma, így a tegnapi nap folyamán az etetőt ellátva gondoltam, sétálok egyet. Igazi lágy tavaszi meleg, napsütés és madárcsicsergés, nagyon jól esett, észre sem vettem a sárt, melyben elég mélyen jártam.

Cinegék, verebek énekeltek, míg a szarkák, dolmányos varjak igazi nagy hanggal repdestek fölöttem, mikor hirtelen nagy madárseregre lettem figyelmes. Hallgatózni kezdtem, a hangok ismerősek voltak, gyerekkoromban szőlőőrzés közben sokat hallottam. Közeledtem és hát igen idén először seregélyeket (Sturnus vulgaris) látok a határban.

Költés után nagy csapatai néha hatalmas tömegekben járják a mezőket, kerteket, cseresznyéseket, szőlősöket, . . . Nevük eredete is erre utal:
„... A Se­re­gé­lyek pe­dig nagy se­re­gen­ként jár­nak, s in­nét is vötték a mi nyel­vün­kön va­ló nevezetjeket;" - (Miskolczi Gás­pár)

Tollai fémes zöldben vagy ibolyaszínűen csillognak. Sárgásfehér pöttyözés figyelhető meg a tollazatán. Farka rövid, csőre sárga, hosszúkás és hegyes.

hátulról

alulról

szemből

oldalról

Ál­lan­dó, vagy kó­bor­ló ma­dár, az észa­ki po­pu­lá­ci­ók vo­nu­lók. Dél-Eu­ró­pá­ban, Észak-Af­ri­ká­ban te­lel s arány­lag ko­rán vis­­sza­tér, akár feb­ru­ár vé­gén is.

Többnyire rövid, csengő "csürr" hangot ad, riasztóhangja érdes, elnyújtott "sztíh". Kiválóan utánozza más madarak hangját, néha kellemetlen csikorgó hangokat hallat. Hangja a tavasz közeledtét is hirdeti, hallgassuk csak bátran ITT.

Read more...

Madárlesen-Feketerigó

Január végi Budafoki látogatásunk során is figyeltünk a madarakra. Ez, egy madáretetővel felszerelt kertben nem is volt akkora kihívás :).

Mégis lencsevégre kapni csak egy tuján rejtőzködő feketerigó tojót sikerült, pedig a nagy havazás után sok más madár is látogatta a kertet, táplálékot keresve: cinegék, vörösbegy, fenyőrigó... De csak ez a tojó volt elég türelmes és bátor elviselni a fotós zaklatását :).

Tavaszt idéző éneke itt hallgatható.

Read more...

Bagolyfa nyomában

Ősz óta próbálunk bagolyfára akadni Háromszéken. Tudjuk, hogy városunkban is van, de még nem találtunk rá. December közepén kaptuk a hírt, hogy Kézdivásárhelyen idén is elfoglalták a vén nyírfát a baglyok. Aztán a napokban jött a mentőötlet, egy régebbi Pro Natura találkozón Uzonban már láttunk ilyet. Gyors intézkedés és vasárnapra programegyeztetés. Nagy izgalommal vártuk már a nagy napot.

No de mi is az a bagolyfa? Télvíz idején az erdei fülesbaglyok (Asio otus) kisebb-nagyobb csapatokba verődve behúzódnak a városokba, falvakba, és általában valamilyen fára (főleg tűlevelű) telepednek, ahol alvással töltik a nappalokat. Ezen az időszakon kívül azonban nagyon nehezen figyelhetők meg.

Az erdei fülesbagoly állandó és védett madarunk, 31-37 cm hosszú, gyakran jól láthatók a hosszú tollfülei (főleg udvarláskor, megriasztva és kinyújtott, rejtőzködő pózban). Tollazata döntően szürkés, barnás színű. Szeme jellegzetes narancsvörös. Nem épít fészket magának, fán költő egyéb madarak (főleg varjúfélék) fészkében költ. Fő tápláléka a mezei pocok. A nemek hasonlóak, a hím általában világosabb, főként arcán, kevésbé sárgás, alsóteste pedig nem annyira csíkos.

Hangjuk nagyon változatos: riasztásuk érdes, orrhangú "vrakk, vra-ak", a nászhang mély "húú", a fiókák hangos és "szívszaggató", panaszos, elnyújtott, magas "pí-í" eleségkereső hangja több mint 1 km-re is hallható.

Reggel óta napsütés, fotózásra igen alkalmas, igaz cudar hideg van, de nem számít.

Megérkeztünk a bagolyfához, alapos vizsgálódás után, sajnos semmi nyomuk . . . mély csend . . . látni kellett volna az arcunkat . . . de nem adjuk fel, a távolban levő vén fenyőfánál még megnézzük. De ott sincs még egy bagoly sem. Aztán az autó fele haladva, egy nagyon közeli fán egy erdei fülesbagoly figyel ránk, akkora a meglepetés, hogy mire elkészül az első fotó ő már tova is száll.

A távolban egy almafára repül és csak a hátát mutatja.

Tovább haladva még egy példányra találunk, aki épp egy elhagyatott ház udvarán, az eresz alatti szőlőlugason pihen.

A szomszédból jön a segítség, hogy közelebb juthassunk kulcsot is kapunk a kapuhoz.

Igazán jól viseli közeledésünket, és ekkor vesszük észre, hogy az udvaron még vannak.

És közelebbről:

Összesen 5 erdei fülesbagolyra bukkantunk ezen az udvaron. A szomszéd elmondása szerint az idén a régi megszokott fán nem voltak, de a környéken ő 7 példányt látott. Ez az elmúlt évekhez viszonyítva kevés, hisz Laci bácsi elmondása szerint volt, hogy 50-en is ültek ezen a fán.

A környéken még tettünk egy sétát, de sajnos több példányra nem akadtunk.

Hogy miért is apad a számuk, egyik magyarázata az ember lehet, hisz elűzi őket, mert a bagoly a néphiedelem szerint a halállal társított. Brehm szerint az értelmes ember nem bántja őket, mert ők az erdők hasznára válnak. Hogy mit is gondolnak az emberek a bagolyról bővebben ITT olvasható.

Ha valaki még tud ilyen bagolyfa létezéséről környékünkön megkérjük jelezze.

Read more...

"A veréb is madár"

Hipp-hopp itt vagyok,

azt eszem, amit kapok.

Ha nem kapok: csip-csirip!

koldulgatok egy kicsit:

morzsát, maradék kenyeret,

megrakom jól a begyemet. Kányádi Sándor, Veréb

Ezzel a bejegyzéssel megpróbáljuk a figyelmet picit a verebekre irányítani, a madáretetők harcias megszállóira, ezekre a csapatokban járó, hangosan csipogó képviselőire a madárvilágnak.
Laikus szemnek alig tűnik fel, de ebben a jelentéktelen színű tollruhában elrejtőző madárkák is legalább két fajhoz tartozhatnak.
Elsőként a házi veréb (Passer domesticus)... lépten-nyomon belebotlunk, de mégis alig vesszük madárszámba.
Valószínű meglehetősen borzas, kifakult és ápolatlannak tűnő tollazata nem fér bele esztétikai elvárásainkba. Ami leginkább megkülönbözteti rokonától az a szürke fejtető, piszkosszürke pofa.

A mezei veréb (Passer montanus) valamivel csinosabb és kisebb a házi verébnél, főleg nyílt erdőségek, művelt területek lakója, de esetenként kisebb településekbe is bemerészkedik. Fejteteje vörösesbarna, tiszta fehér pofa jellemzi, fekete folttal.

Közutálatnak örvendenek, mert élelmes, kis madárkák kik felfalják az énekesmadarak elől a magvakat, de ne feledjük, hogy a fiókákat ők is rovarokkal táplálják (sáska, szöcske, hernyó, cserebogár, levéltetvek stb.), felnőttként meg rengeteg gyomnövény magvát fogyasztja. Az sem elhanyagolható tény, hogy sok védett ragadozó madarunk étlapjának egyik fontos fogása.

Érdekességként: "testméretéhez viszonyítva az énekesmadarak között a házi veréb az, aki az egyik legnagyobb agymérettel büszkélkedhet, őt csupán csak a varjúfélék előzik meg. Nem véletlen tehát, hogy meglehetősen ügyes, leleményes, s egyúttal igen tanulékony: rövid idő alatt kiismeri az ember szokásait, és ez a tehetsége amennyire bámulatos, éppen olyan mulatságos és szórakoztató." (csakjohirek)

Ide kattintva kellemes veréb csiripelés köszönt...

A növényvédőszerek és rovarirtók használatával mára Nyugat Európa veréb állománya drasztikusan lecsökkent, nem is gondolnánk, hogy ez a nálunk mindenhol feltűnő madárka Angliában már ritkaságnak számít. A mezei verebet Magyarországon is védetté nyilvánították, Romániában sajnos nem jöttünk rá mi a helyzet, ahány védett fajok listája annyi félét ír rajta, ha valaki ebben tud segíteni akkor megjegyzésben kérjük a kiegészítést.

Read more...