Átmenetek szépségei

Bár Háromszéken még mindig kérlelhetetlenek a mínuszok, a tavasz jeleinek elszánt keresőiként apró titkokra, csodás biztatásokra bukkantunk. Az erdőszélek északi és déli oldalai, mint két külön világ: előbbi a tél engesztelhetetlen fehérségébe burkolózva, míg utóbbi éles, valamiképp mégis lanyha napsütésben nyújtózva éli februári napjait. S meglepetéseket természetesen a tavaszias oldal rejteget. Illetve tár fel, ha eltökélten nyomozunk utánuk. És valóban lépésről-lépésére kutatva leltünk csupán kora tavaszi virágra:

  

 az év legszebb pirosló hunyorára (Helleborus purpurascens),  :)

majd a legkinyíltabbra,

aztán a legelszántabb kakasmandikóra (Erythronium dens-canis)

A farkasboroszlánnak (Daphne mezereum) már-már illendő is nyílnia ilyentájt, így szépen hozzá is látott feladatához,

mint ahogy a fűzfák is a sajátjukhoz.

Jártunkban keltünkben madaras élményben, meglepetésben is volt részünk:

télen nem jellemző, hogy tájainkon nagy kócsaggal (Ardea vagy Egretta alba) hozna össze sorsunk,

az uráli bagoly (Strix uralensis) már nem szokatlan az évszakban,

viszont nem is egy túl gyakran nappal szem elé kerülő madár,

téli madárvendégek mifelénk a süvöltők (Pyrrhula pyrrhula), akiknek szépsége és lágy hangja feledteti, hogy ők nem a tavasz hírnöke

ugyancsak télidőben valószínűbb, kivált emberközelben, erdei fülesbagollyal (Asio otus) találkozni.

februári tavaszias fényjátékok

Read more...

Fuvolázó téli vendégünk

Az utóbbi napok tavasziasra forduló időjárása sétára csalogató. A megerősödő napsugarak simogatása alatt csurran-cseppen az eresz, rokkannak az útszéli hóbuckák. Ám, ha a városból kimozdulunk, és mondjuk egy Olt menti csatangolásra adjuk fejünket, ott még jócskán érezzük a tél uralmát: a hóréteg méretes, nem egykönnyen adja meg magát a tavasz fuvallatának. Mégis felüdítő élmény egy ilyen portya, a jóleső fáradtságon kívül a megfigyelhető madaraknak köszönhetően is.
Különféle cinegecsapatok, őszapók ágról-ágra röppenve szorgosan csipegetve falatoznak, piros álarcos tengelicek húznak egyik bozótból a másikra, számos szarka, veréb, varjú keresztezi utunkat, távolibb oszlopon egerészölyv, huzalon nagy őrgébics fürkészi a fehér tájat, tőkés récék társasága ring a még jórészt jeges folyóban. Fák között szárnyaló fenyőrigó sokadalom, fatörzsén vígan közlekedő csuszka, hullámozva repülő fakopáncsok, magokat csipegető kenderikék, és egy suhogva tovaszálló uráli bagoly teszi változatossá a még csupasz ágak uralta fehérlő tájat.
Ebben, az egyelőre inkább a szürkésbarna árnyalataiban szerénykedő látványban élénk színfoltként tűnik fel a pintyfélék családjába tartozó süvöltő (Pyrrhula pyrrhula), ennek is a hímje, merthogy ő ékeskedik élénkvörös hassal.
A tojó szürkés krémbarna alsóteste már sokkal kevésbé hívja fel magára a figyelmet. Egyebekben a két nem eléggé hasonló: fekete fejtető, farok, szürke hát, nagyrészt fekete szárny, piszkos fehér szárnycsíkkal, fehér farcsík. Ez utóbbi a repülő süvöltők egyik legjobb határozókulcsának is számít.
Röpte amúgy gyors és hosszan hullámzó. De inkább az ülő életmód jellemző rá, ennek ellenére farka és szárnyai meglehetősen hosszúak. Szárnyfesztávolsága 22-26 cm, mérete 14-17,5 cm. Feje elég nagy, fekete csőre rövid és vaskos. Ültében gömbölyded, tömzsi, nyaknélkülinek tűnő alakjáról viszonylag jól felismerhető.
Lombelegyes fenyvesekben fészkel leginkább. Elterjedési területén jobbára állandó, de egyes észak-európai fészkelők délebbre vonulnak. Így hozzánk is téli vendégekként érkeznek. Madáretetőinket is meglátogatják, s bár visszahúzódó madarak itt azért megfigyelhetjük őket. Táplálékuk különféle magokból, bogyókból, kisebb részt rovarokból áll.
Nevét méla, fuvolázó hangjáról – a források szerint – éppen a székelyektől kapta. Ez lépett elő magyar tudományos megnevezésévé. Más nyelvjárási nevei is hangutánzó eredetűek: hüpp, hüpmadár, gyöp. De hívják, hívták még rendes piróknak, vörös begynek, gimplinek vagy havasi-pintynek is.
A pintyfélék családjának néhány másik tagja nálunk is védett, ám a süvöltő nem tartozik közéjük. Magyarországon viszont védelmet élvez.
Az énekesmadarak, mint a süvöltő is, gyakran áldozatai a ragadozó madaraknak, ekként jeleníti meg Csontváry Kosztka Tivadar is a Süvöltőt leterítő ölyv című festményén.

Read more...