Még egy sarkvidéki meglepetés a Rétyi-tónál

Pár nappal ezelőtt került lencsevégre és adtuk hírét egy fagyos vidékről érkezett szárnyas vendégnek, a sarki búvárnak. Ebben az ingerszegény novemberi télben igazi szenzáció tud lenni egy új faj jelenléte, s ha ez ráadásul egy téli vendég, akkor kérdés nem fért hozza, hogy csapatunknak az a fele, amelynek korábban nem volt alkalma sarki búvárt megfigyelni, beöltöztetve a család apraját-nagyját, sebbel- lobbal "búvárkodni" igyekezett. A helyszínre érve végigpásztázzuk a nagy tőkésréce csapatot, keressük a sorból kilógót, a messziről érkezettet, de hiába, itt csak az időnként gúnyosan ránk hápogó kompánia szeli a víz tükrét. Már- már logó orral távoznánk, amikor a zajos társaságtól távolabb feltűnik egy magányos halász... halásznak halász, de nem a beharangozott, megírt, lefotózott sarki különlegesség, hanem egy másik... mint kiderült a sarki búvárunk tovább állt és helyét átadta egy északi búvárnak (Gavia stellata).

Szintén egy hideg elől menekülővel van dolgunk, sarkvidéki faj ő is, aki a teleket délebbre költözve igyekszik átvészelni.  Ez a faj valamivel ritkább a sarki búvárnál, de nagyobb vízfelületeken gyakran fordulnak elő együtt.

Karcsú testű, törékeny madár, csőre kissé felfele hajló. A legkönnyebb és legfürgébb faj a búvárfélék között, szárnyai nagyok és szélesek. Az általunk lencsevégre kapott téli ruhájába öltözött, jellegzetes a fejen és a nyakon a nagy kiterjedésű fehér szín, illetve a hát  fehéren pontozott mintázata, erre utal a latin nevében is a "stellata" "csillagos" kifejezés.

Halakat fogyaszt, melyeket a víz alá merülve üldöz és kap el. Egy merülés 90 másodpercig is eltarthat, ezalatt több 100 métert haladhat és 10 méter mélyre is lehatolhat.

Fotó: Nicu Barb

Romániába 20-300 példány látogat telelés céljából.

Read more...

Sarkvidéki meglepetés a Rétyi-tónál

Rendszeres természetjárás, -figyelés során kialakulhat bennünk egy, a mesterségesnek ható mindennapi életviteltől eltérő, a természet változásaihoz alkalmazkodó ritmusunk. Ennek folyománya, hogy késő ősszel a vonuló madarakra terelődik figyelmünk. Ugyanis így október-november környékén, számos északon élő madárfaj vonul a zord tél elől délebbi vidékekre. Ezek némelye csak megpihen átutazóban vidékünkön, mások meg ki is telelnek, hiszen a fagyos, táplálékszegény északhoz képest már a mi vidékünk is barátságosabb számukra. Sok köztük a vízimadár, így nem meglepő, hogy az akár több ezer kilométeres útjuk során tavainkat használják pihenőhelyül. Így esett, hogy a napokban a Rétyi-tónál egy ilyen ritka vándorral, a sarki búvárral (Gavia arctica) találkoztunk.

A nyár folyamán oly zajos és sűrű Rétyi-tó partja a mégoly enyhe időjárás ellenére is novemberre szépen lecsendesül. A tóparton már csak elvétve sétálgatnak emberek. Annál népesebb viszont maga a tó: érkezésünkkor legalább száz egyedből álló tőkésréce-csapat ringatózk a vízen. A viszonylag kompakt csoporttól távolabb is úszkál egy madár. A sorból kilógó persze mindig feltűnő, így a távcső ráirányul és kiderül, ez bizony nem vadréce. De mert ismeretlen számunkra, előkerül a madárhatározó, melynek böngészésébe való belemerülésünkből riaszt fel egy hang, melynek tulajdonosa szintén a kiszemelt madár látványától izgatott. Ő világosított fel, hogy milyen fajt is látunk, közben kiderül, maga is megszállott madarász.

Első találkozásunk a sarki búvárral megörökítendő, következik hát a lefényképezés madarak esetén gyakran küzdelmes feladata. Aztán a tó lesben állással, osonással-rohanással fűszerezett körüljárásával végül sikerül elfogadható felvételt készíteni a feladatot, nevéhez méltón még víz alá rejtőző búvárkodással is, nehezítő madárról.

A rendszertanilag a búvárfélék családjába tartozó sarki búvár Eurázsia északi részén fészkel és az októberben kerekedik fel dél fele, hogy majd áprilisban térjen vissza fészkelőterületeire. Ha szerencsések vagyunk, ilyenkor láthatjuk minálunk is, bár meglehetősen ritkán, hiszen a megfigyelések alapján Romániában összesen 50-500 egyed fordul elő egy tél során. Hozzá hasonlóan a család más tagjai, a jeges és az északi búvár is előfordulhatnak vizeinken ebben a periódusban. S bár télen kisebb csapatokba verődnek, a mi sarki búvárunk magányos merülgetett a Rétyi-tóban.

Találó a több nyelven is búvárnak való elnevezése, hiszen akár harminc méter mélységig is lemerül a víz alá, ahol akár két percig is marad, hogy majd egészen más helyen bukkanjon föl. Ha sikeres volt az alábukás, akkor hallal a szájában, hiszen ezt és rákokat meg békákat fogyaszt leginkább. Szóval nem csak úri passzióból búvárkodik. A hangoskodóbb tőkés récék társaságától csendességével is különbözött, ám kiderült csak télen ilyen visszafogott, nászidőszakban hangos, jajongó, sejtelmes füttyentéssel csalogat párt. A sarki búvár Romániában és Magyarországon is védett, ugyanakkor Natura 2000-es jelölő faj is.

Read more...

Tatai vadlúd sokadalom

November utolsó szombatján a Komárom-Esztergom megyei Tatán 2001 óta kerül sor a Tatai vadlúd sokadalom elnevezésű rendezvény megszervezésére. A helyszín adta magát, mivel az itt található Öreg-tó az északról téli szálláshelyükre érkező vízimadaraknak „kedvenc” pihenő- illetve telelőhelyük. Tata egyébként is természetbarát város: az „Élővizek városának” is nevezik és 2010-ben a biodiverzitás magyarországi fővárosa címet is viselte. Székelyföldön egy ugyancsak taváról is híres település, Szováta a testvértelepülése.

A Vadlúd sokadalom a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom Megyei Csoportja és a Duna-Ipoly Nemzeti Parki Igazgatóság közös szervezésében megvalósuló országos természetvédelmi fesztivál a tatai Öreg-tó partján. Pár éve már mi is hallottunk az eseményről és idén sikerült is eljutnunk. Első megállapítás, hogy a „sokadalom” mindenképpen találó kifejezés, mind a vízimadarak, mind pedig az azokat megtekinteni vágyók számát illetően. Idén a negyvenháromezer vadludat számoltak meg a tavon, ami a sokadalom rendezése óta rekordnak számít. Vadludak közül legnagyobb számban nagy liliket (Anser albifrons), nyári ludat (Anser anser), vetési ludat (Anser fabalis) lehet látni, de ritkaságként berepül még ide kis lilik (Anser erythropus), rövidcsőrű (Anser brachyrhynchus), indiai (Anser indicus), kanadai (Branta canadensis), apáca- (Branta leucopsis), sarki (Chen caerulescens), örvös (Branta bernicla) vagy vörösnyakú lúd (Branta ruficollis) is.

A ludak reggel elhagyják a tavat, táplálkozni indulnak a környéken, estére pedig ide térnek vissza pihenni. A Sokadalomnak ez a leglátványosabb része, hiszen a szürkületben még látható, amint nagy csapatokban szállnak vízre a madarak. A szervezők által a parton felállított távcsövekkel meg egészen közelről is megfigyelehetőek. A gágogó-hápogó zsivaj hangélménynek sem az utolsó.

Bár a Sokadalom főszereplői a vadludak, a tavon más vízimadárfajok is úszkálnák: tőkés récék, bütykös hattyúk, sirályok.

S hogy ne csak nézzen a zöldfülű látogató, az eseményeket ornitológusok kommentálták, kérdésekre válaszoltak és a partmentén képes ismertető táblák voltak kihelyezve a ludakról. Családoknak, gyerekeknek szóló kísérőrendezvények is tarkították a programot, no meg a két – felnőtt és ifjúsági – kategóriában meghirdetett madármegfigyelő verseny is fokozta az izgalmakat. Természetesen a sétányon zajló vásári kavalkád is a madarakhoz kapcsolódott: szakkönyveket, vadludas ékszereket, csecsebecséket, naptárakat, játékokat kínáltak. Természetfotó kiállítást is láthattunk, és az estébe hajló novemberi időjárás kellemesebbé tételéről forralt bor is gondoskodott.

Read more...

Találkozás a nagy lilikkel

November és napsütés - majdhogynem összeférhetetlen fogalmak, ám éppen ennek az ambivalenciának köszönhetjük, hogy ma, engedve a napsugarak csalogatásának, első ízben volt szerencsénk a valódi ludak nemzetségének egyik tagjához, a nagy lilikhez (Anser albifrons).

Picit furcsa, hogy bár gyakori átvonulóként, téli vendégként számontartott fajról van szó, mi mégsem 'botlottunk bele' ezidáig. De annál nagyobb volt az öröm, mikor Uzon mellett a Feketeügy partjára leereszkedve, két tőkés récével együtt egy nagyobb testű madarat is megpillantottunk, mely utóbb a nagy liliknek bizonyult. Sajnos, érkezésünkre mindhárman rögvest tovaszálltak, de a lilik csak amúgy kényelmesen: a töltésen túl, a holtág vízben hamarosan landolt is.

Óvatos partmenti közelítésünket figyelmesen követte, nem talált eléggé tapintatosnak, így néhány fotó után innen is továbbállt. Egyelőre maradtunk hát a nem túl közeli ismerősők fázisban...
A nagy lilik a lúdalakúak rendjének récefélék családjába tartozó lúdformák alcsalád valódi ludak nemzetségének tagja.

Az öreg madarak világosbarnák, hasukon fekete keresztsávokkal, széles sötét farokszalaggal, a fiatalok egyszerűbb színezetűek. A csőr körüli fehér folt - a kis lilikkel ellentétben - nem ér fel a fejtetőre. Lába narancssárga, csőre narancssárga/rózsaszín. Hossza 65-78 cm, a szárnyfesztávolsága 130-170 cm, testtömege 1,8-3,1 kg. Gyakran élénk, ideges. A tundrákon fészkel, délre vonulását már augusztusban megkezdi, nálunk október-március folyamán tartózkodik.
Röptükben hallatják "lilik-lilik" kiáltásukat, melyről nevüket is kapták. A faj hangját itt hallhatjuk.

Read more...