Boszorkányos nagyezerjófű

Ezerjófűből is van kis meg nagy is, elnevezés alapján azt hinné az ember, rokonokról van szó, csupán méretbeli különbséggel, de nem ez a helyzet: legfeljebb köszönő viszonyban van egymással ez a két növény, hiszen a kis ezerjófű a tárnicsvirágúak rendjének tárnicsfélék családjába tartozik, míg a nagy a szappanfavirágúak rendjének rutafélék családjának tagja. Az azonban már valóban közös bennük, hogy a népi gyógyászatban ezer bajra kínálnak gyógyírt mindketten.

A nagyezerjófű (Dictamnus albus) Közép- és Dél-Európában, Kis-Ázsiában honos, néhol tömegesen is megjelenhet. Azonban mifelénk nem túl gyakori, olyannyira nem, hogy Háromszéken egyetlen lelőhelyéről idén értesültünk volt biológiatanárnőnktől. A helyszín egyértelmű leírása alapján könnyedén rá is leltünk a Sepsiszentgyörgytől nem is távoli helyre.

És mondhatni, élmény volt a találkozás, hiszen impozáns növényről beszélünk a nagyezerjófű esetében: 40–120 centiméter magasra is megnő, és – a szaknyelven végálló fürtvirágzatnak nevezett – bordón, bíborosan erezett rózsaszínes, fehéres, halványlilás virágait mintha a szépség iránt különösen fogékony kedvében alkotta volna meg a természet.

Persze a hangulatot fokozta a búcsúzó nap fényének narancsszín simogatása és az erdő madárlakóinak esti, visszafogott hangoskodása. A nagyezerjófűhöz hasonlóan a rutafélék családjába tartoznak még a citrusfélék is, így nem meglepő, hogy ezen délibb rokonokhoz hasonlón, főként frissítő nyári záporok nyomán maga is citromillattal bódítja szagolgatóit. Az illatanyagot szárán, levelein, virágzatán lévő fekete mirigyszőrök választják ki. Ez az illóolaj fölöttébb gyúlékony (állítólag Carl Linné lánya is lángra lobbantotta), anélkül, hogy a növény maga elégne.

Ezen tulajdonság alapján feltételezik, hogy a Bibliából ismert égő csipkebokor nagy valószínűséggel nem gyepűrózsa, hanem inkább a nagyezerjófű lehetett. Azért senki ne kísérletezzen lángra lobbantásával, mert kevés van belőle, meg erdőtüzet is könnyen okozhat. Május végén, júniusban virágzik, és bár nem gyakori tájainkon, Romániában nem védett, Magyarországon viszont az.

Nevéhez illőn sokféle nyavalyára használták a népi gyógyászatban: izzasztószerként, reuma ellen, sebek kezelésére, de váltóláz, hasmenés, epilepszia és köszvény ellen is hatékonynak tartották. Számos gyógyhatásának köszönhetően nevezik még erősfűnek és boszorkányfűnek is.

Páratlanul szárnyalt, bőrnemű levelei a kőrisére emlékeztetnek, erre utal kőrislevelű ezerjófű megnevezése is. A már említett mirigyszőrök által kibocsátott anyagoknak köszönhetően allergén is: a bőrön lassan gyógyuló, fájdalmas, hólyagos kiütéseket okoz, így leszedése ellen magát is remekül megvédi.

Read more...

Diós dolgok dióhéjban

A meteorológusok által Őszhóként számon tartott október idén nevéhez illőn viselkedett: első harmadában máris kisebb havazással lepett meg, ami persze nem volt tartós, de nem is lehetett, hiszen akkor azokat a tevékenységeket nem lehetett volna elvégezni, amelyekről népi kalendáriumi Magvető nevét kapta. Meg aztán egy elhavazott kertben, udvarban a diót is nehézkes volna begyűjteni, ami ugye szintén októberi kerti tevékenység. Így aktuális a dióról, diófáról ejteni néhány szót.


A nálunk leggyakrabban előforduló közönséges dió (Juglans regia) rendszertanilag a bükkfavirágúak rendjének diófafélék családjába tartozó dió nemzetségének tagja. Eredetileg Délnyugat-Ázsiában őshonos, de már a középkor óta művelt, aztán sokfelé elvadult és meghonosodott, már egész Európában megtalálható, így eredeti elterjedésének határát nehéz pontosan meghatározni. Enyhe éghajlatot, jó vízellátású talajokat kedvelő hegyvidéki faj. A Balkán félsziget és Kis-Ázsia erdeiben honos, azonban Európa-szerte elsősorban gyümölcsfaként ültetik.
Terebélyes lombkoronájával nálunk is kertek, udvarok jellegzetes árnyadója, termése pedig önmagában is kedvelt csemege, de sokféle süteményben is felhasznált. Húsvétot és karácsonyt például nehéz elképzelni hagyományos diós kalács nélkül.

A diót már az ókorban ismerték: Indiában, szanszkritül akhota volt a neve, Kínába a Han-dinasztia ideje alatt jutott el Tibetből, az Énekek énekében is szerepel, mint Izraelben honos növény, a rómaiak Jupiternek szentelték és Ovidius is megénekelte, Görögországba Perzsiából kerültek a nemesített fajták.
Dió szavunk nyelvünkbe török jövevényszóként került be; a Magyar Oklevél-szótár már 1264-ből adatolja, 1578-ban Méliusz Juhász Péternél, 1783-ban pedig Benkő Józsefnél is szerepel. Különböző nyelvjárásokban gyija, dijú, déó, dija, gyijó, gyíjjó, dívó alakokban (volt) használatos.

Közismert gyümölcsről lévén szó, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, mitológiákban is megjelenik és irodalmi feldolgozása is gyakori. Magyarországon is szokás volt például a lakodalmakon diót szórni a násznép közé, termékenységgel megáldandó a fiatalasszonyt. A Három dió című magyar népmesében a legkisebb fiú munkája fizetségéül pénz helyett a három diót választja, és jobban jár, mint a pénzt választó bátyjai. Dionüszosz szeretőjét, Kárüa lakóniai királylányt váratlan halálakor az istenség tiszteletből diófává változtatta. A skandináv mitológiában pedig Loki dióvá változtatva menti ki Idunt, az ifjúság istennőjét Thiazi fogságából. Szólásainkban is előfordul: „kemény dió” a nehéz feladat, „dióhéjban foglaljuk össze”, amiről röviden beszélünk.
Helyneveinkben is gyakran szerepel: Diósd, Diósgyőr, Bihardiószeg, Magyardiószeg stb.

Read more...

Időjóslás

A Dorottya-napi langyos, tavaszias időjárást nem csak mi, de ez, a barkáit bontó fűz is örömmel fogadta.
Dedikáljuk az alábbi képeket minden Juliannának, azzal a feltétellel, hogy a hiedelemmel ellentétben: "Ha Dorottya locsog, akkor Julianna kopog" vagy más verzióban, "Ha Dorottya szorítja, Julianna tágítja" maguk is megenyhülnek és nem fognak túlságosan kopogni, hanem annak ellenére, hogy Dorottya nem szorította, ők azért csak tágítják a földet szorító fagyot. :)

Read more...

Növényekkel kapcsolatos hiedelmek

A növényekhez, állatokhoz sokféle hiedelem fűződik. Egyesek csak bizonyos népeknél, mások az egész világon elterjedtek. A növényekhez kapcsolódó hiedelmeknek gyakran azok természetes gyógyereje lehet az alapja.

Legutóbbi közvéleménykutatásunkkal egy ilyen növényi hiedelem ismeretére kérdezve rá megtudtuk, hogy olvasóink nagy része tudja, hogy - a néphit szerint - karácsonykor a nyírfa leveles ágát kell kitűzni, ha házunkat a rontástól meg szeretnék védeni.

Kép forrása: Wikimedia Commons

Következzen még néhány érdekes, növényekhez kapcsolódó babona:
Fokhagyma: az ókori népek amulettként viselték a nyakukban, azt gondolván, hogy megvédi őket a betegségek és a szemmelverés ellen. Karácsony estéjén pedig mindenképpen kell enni a mézes fokhagymából, különben a következő évben gyakran fog fájni a torkunk.
Kukorica, köles: karácsonyi misére menet a lányok kukoricát vagy kölest dobtak a szenteltvíz tartóba, ezek száma mutatta meg ugyanis, hány kérőjük lesz a következő évben.
Mák: a karácsony napján mákot örlő lány, következő évben férjhez megy. Vidékünkön a mákot a tehén hátán is szokás volt végigszórni, így a gonosz szellemek annak szedegetésével voltak elfoglalva és nem árthattak az állatnak. A gazdagságra vágyóknak karácsonykor érdemes mákot, vagy egyéb szemes élelmet (lencse, bab, borsó) fogyasztani, mert az sok pénzt hoz.

Alma: a leendő férj neve kiolvasható abból az almahéjból, amit egyben hámoz le a lány, visszaalakítja nagyjából alma formájúra és a feje fölött hátradobja.

Kép forrása: Wikimedia Commons

Fagyöngy: aki meg akarja tudni, milyen lesz a jövendőbeli párja, megláthatja azt, a karácsonykor meggyújtott fagyöngy füstjében. Továbbá az ajtó fölé is hasznos fagyöngyöt akasztani, hisz azt meglátva minden ártó szellem és rossz akarat visszafordul.
Meggy: a lányok Luca napján meggyfaágat tettek vízbe, és akié karácsonyig, kizöldült az a következő évben férjhez ment.

Read more...