Miért a mi madarunk a fenyőszajkó?
Katrosában augusztusban nagy a nyüzsgés: Székölykök Gyermekfesztivál, harcművészeti edzőtáborok, népzene tábor – szóval minden téren zajlik az élet. Ezek egyikének kapcsán jártunk hétvégén erre, mikor egy rövid erdőalji séta nem várt meglepetéssel szolgált ’madárügyben’.
Az időjárás éppen akkor fordult a kánikulából tűrhetőbe, úgyhogy könnyebben kaptathattunk fel a domboldalon, melynek erdőszegélyezte szélén éktelen rikácsolással fogadtak a szajkók. Nos, ez nem különösképpen szokatlan, mivel a szajkók se nem ritkák mifelénk, se nem csendes madarak. Azám, de egyikőjük, nem a mátyásmadár néven is jól ismert, kékes szárnymintázatú „hétköznapi” szajkó volt, hanem a varjúfélék családjának egy ritkább tagja, a fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes).
Élőhelyét tekintve, nem különleges katrosai megjelenése, hiszen, amint neve is sugallja, a fenyvesek magasságában érzi otthon magát leginkább, bár néha lennebb is kóborol. Nevének kapcsán mindenképpen megemlítendő, hogy a magyar tudományos név, a fenyőszajkó, bizony háromszéki eredetű: ezzel a névvel a mi elődeink illették, s a székely nyelvjárási név lépett elő ilyetén rangra, ’legyőzve’ a korábban használatos ’magtörő’ elnevezést. Így válaszolódik meg a címbeli kérdésünk is. Meg hát mienk, azért is, mert Romániában inkább csak a Kárpátok fenyveseiben él, de ott elég nagy számban ahhoz, hogy a 160-420 ezer párra tehető európai fészkelő állomány nagy részét – Svájccal és Oroszországgal egyetemben – az itteni tegye ki.
Katrosai fenyőszajkónk, mintha csak a névadás helyességét kívánná igazolni, egy fenyőágra telepedett, és már csak a Napnak kellett könyörögni, hogy megvillantsa arcát az egyre gomolygó felhők közül, alkalmat adva csokoládébarna madarunk megörökítésére. Mert, igen, a fenyőszajkó tollazata szép csokoládészínű, igaz sokkal inkább feltűnő az ezt tarkító fehér pöttyözés. Szárnyai és sapkája sötétebbek, farka töve szintén rikítóan fehér.
Csőre magevőhöz méltón erős; kedvenc táplálékai a mogyoró, a cirbolyafenyő magja, de más dióféléket, bogyókat, sőt, ha a szükség úgy hozza, rovarokat is fogyaszt. A magvakból több tízezret is elrejthet télire, amivel aztán az adott növény elterjesztéséhez is hozzájárul. Magfogyasztó magatartására utal a latin neve is (Nucifraga caryocatactes), de magyar népi neveit (magtörő, mogyoró szajkó, mogyorótörő szajkó) is így kapta, és angolul is diótörőnek (nutckracker) hívják. Román (gaița de munte) és német (Tannenhäher) nevei élőhelyére utalnak.
A fenyőszajkó Romániában és Magyarországon is védett faj és nálunk a varjúfélék családjából rajta kívül még csak a holló érdemelt ki ilyen státuszt.
Read more...
Az időjárás éppen akkor fordult a kánikulából tűrhetőbe, úgyhogy könnyebben kaptathattunk fel a domboldalon, melynek erdőszegélyezte szélén éktelen rikácsolással fogadtak a szajkók. Nos, ez nem különösképpen szokatlan, mivel a szajkók se nem ritkák mifelénk, se nem csendes madarak. Azám, de egyikőjük, nem a mátyásmadár néven is jól ismert, kékes szárnymintázatú „hétköznapi” szajkó volt, hanem a varjúfélék családjának egy ritkább tagja, a fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes).
Élőhelyét tekintve, nem különleges katrosai megjelenése, hiszen, amint neve is sugallja, a fenyvesek magasságában érzi otthon magát leginkább, bár néha lennebb is kóborol. Nevének kapcsán mindenképpen megemlítendő, hogy a magyar tudományos név, a fenyőszajkó, bizony háromszéki eredetű: ezzel a névvel a mi elődeink illették, s a székely nyelvjárási név lépett elő ilyetén rangra, ’legyőzve’ a korábban használatos ’magtörő’ elnevezést. Így válaszolódik meg a címbeli kérdésünk is. Meg hát mienk, azért is, mert Romániában inkább csak a Kárpátok fenyveseiben él, de ott elég nagy számban ahhoz, hogy a 160-420 ezer párra tehető európai fészkelő állomány nagy részét – Svájccal és Oroszországgal egyetemben – az itteni tegye ki.
Katrosai fenyőszajkónk, mintha csak a névadás helyességét kívánná igazolni, egy fenyőágra telepedett, és már csak a Napnak kellett könyörögni, hogy megvillantsa arcát az egyre gomolygó felhők közül, alkalmat adva csokoládébarna madarunk megörökítésére. Mert, igen, a fenyőszajkó tollazata szép csokoládészínű, igaz sokkal inkább feltűnő az ezt tarkító fehér pöttyözés. Szárnyai és sapkája sötétebbek, farka töve szintén rikítóan fehér.
Csőre magevőhöz méltón erős; kedvenc táplálékai a mogyoró, a cirbolyafenyő magja, de más dióféléket, bogyókat, sőt, ha a szükség úgy hozza, rovarokat is fogyaszt. A magvakból több tízezret is elrejthet télire, amivel aztán az adott növény elterjesztéséhez is hozzájárul. Magfogyasztó magatartására utal a latin neve is (Nucifraga caryocatactes), de magyar népi neveit (magtörő, mogyoró szajkó, mogyorótörő szajkó) is így kapta, és angolul is diótörőnek (nutckracker) hívják. Román (gaița de munte) és német (Tannenhäher) nevei élőhelyére utalnak.
A fenyőszajkó Romániában és Magyarországon is védett faj és nálunk a varjúfélék családjából rajta kívül még csak a holló érdemelt ki ilyen státuszt.
