A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bagolyfa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bagolyfa. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. november 26., szerda

Ha november, akkor erdei fülesbaglyok

Számunkra legalábbis egyértelmű a kapcsolat: hiszen a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület által 2009 óta szervezett telelő erdei fülesbaglyok (Asio otus) szinkronszámlálásán az előző évekhez hasonlóan részt veszünk idén is. És mert számos füles novembertől kezdődően választja a települések fáit téli szálláshelyül, ekkor indul a számlálásuk és ezért baglyos hónap számunkra a november.
Fölöttébb enyhe őszutón azt hihettük volna, még a fülesek nem húzódtak be az erdőből. Rendszeresen felmért helyek közül ez igaznak is bizonyult Kökös és Uzon tekintetében, ám Sepsiszentgyörgyön az olykor mesteri rejtőzködés ellenére, sok telelő fülesbagoly számláltatott meg.
Legtöbbjük aluszékonyan tűrte a számbavételt, némelyek azonban kíváncsian, morózusan, gyanakvóan tekintettek vissza az őket kémlelő fotósra:




Read more...

2013. december 21., szombat

Bagolyfák

A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület már ötödik éve koordinálja a romániai telelelő erdei fülesbaglyok felmérését. 2010 óta mi is részt veszünk a felmérésben meglátogatva Sepsiszentgyörgy, Uzon, illetve Kökös általunk is ismert bagolyfáit. Vagyis az olyan településeken található fákat, melyeket az erdei fülesbaglyok (Asio otus) téli szálláshelyül használnak.




Ezek a baglyászós napok november végén kezdődnek és márciusig tartanak. Ebben a periódusban felkerekedünk és az ismert bagolyfákon megszámláljuk az erdőkből azokra télire behúzódó füleseket.


Akik rejtőzködésből kitűnőek, hiszen még akkor is nehezen fedezhetőek fel az ágak közt, ha már tudjuk, hol keressük őket. Általában békésen szunnyadoznak, mígnem ők is felfedezik, hogy ezek az emberkék tovább ácsorognak a fák alatt, mint az megszokott. Ekkor nagy narancssárga szemeikkel álmosan ránk pislognak, majd éberebben, fejüket forgatva lesnek ők is utánunk.



Egyes közismerten bagolyfás helyeken kedves élmény, amint érkezésünkre, nézelődésünkre reagálva az ott lakók már tudják/sejtik, mi járatban vagyunk, és adják is hírül a baglyok jelenlétére, viselkedésére vonatkozó infókat.



Vidékünkön a napokban a mesebeli hangulatot idéző zúzmarás fák is vonzák a tekintet:




Read more...

2013. február 9., szombat

Bagoly lesen

Ma délben ejtettük meg a havi esedékes telelő erdei fülesbagoly-szinkron februári részét: az Uzoni bagolyfához látogatva két nagyon rejtőzködő fülest találtunk csak. Ám bagoly meglepetés nélkül a nap nem telhetett el: estére ablakunk előtt tette tiszteletét egy füles. A tömbház falának hosszanti repedésében denevérek tanyáznak, talán éppen vacsorára érkezett...
Tádám:


Read more...

2013. január 27., vasárnap

Bagolyfák Kökösön

A kökösi református lelkésznek köszönhetően újabb bagolyfákra leltünk. Fel is kerekedtünk hát tegnap egy kis "helyszínelésre" és a falu központjában lévő egyik hársfán el is kaptunk két szunnyadozó erdei fülesbaglyot (Asio otus).







A lelkész elmondása szerint fülesék még a református templom kertjében lévő tuját és lucfenyőket, valamint a református temetőben álló lucfenyőket is használják téli szállásként.

Háromszék harmadik, általunk ismert bagolyfás helyszínének megtalálása után, elhatároztuk, létrehozzuk Kovászna megye bagolyfás térképét. Hogy ez minél pontosabb, bővebb, informatívabb lehessen, kérünk mindenkit, jelezze az általa ismert bagolyfákat. Köszönjük.

Read more...

2013. január 13., vasárnap

Telelő erdei fülesbaglyok

Úgy tél nem telhet el, hogy látogatásunkat ne tegyük, az erdei fülesbaglyok téli szállásánál. Már több éves hagyománya van ennek a látogatósdinak... először a Milvus felhívására válaszolva, kerekedtünk fel, azután már saját kedvteléstől indíttatva... mert aki rákap erre azt leszoktatni alig lehet... hisz ha madárfotózásra adtad a fejed, ilyen lehetőséget kihasználatlanul hagyni képtelenség ... nyugodtan ül, nem kell becsalogatni, beetetni, az összes fotózási beállítást lazán végig ücsörgi...  csak a temperamentumuk változó, egyesek  ádáz tekintettel, kihegyezett tollfülekkel követik mozdulatainkat, mások meg unott ábrázattal nyugtázzák jelenlétünket. A fotózás mellett a leltár is elkészült: 4 bagoly az idén ismét az uzoni bagolyfát választotta telelőhelyül. 







Read more...

2012. január 28., szombat

Baglyos napok, baglyos helyek

A Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében zajló telelő erdei fülesbaglyok (Asio otus) számláláshoz idén (2011-2012) is csatlakoztunk, de mint arról korábban beszámoltunk, az általunk ismert uzoni bagolyfákat kivágták. Novemberben még egy közeli almafán ráleltünk a beköltözött fülesekre, de decemberben már hült helyüket találtuk. Így aztán számlálásilag nullában voltunk, de fotózásra elkaptuk a Szentgyörgyön telelő baglyokat. Akik remekül beváltak fotóalanyokként:

Aztán egy, a blogot is követő barátunktól értesültünk, hogy szintén Uzonban egy másik bagolyfa is van. Köszi, Iluci :) Kiszálltunk; a 'helyszínelés' eredményét pedig alább mutatjuk.




Read more...

2011. november 20., vasárnap

Kilakoltatott erdei fülesbaglyok

Az elmúlt évekhez hasonlóan a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület idén is megszervezte a telelő erdei fülesbaglyok (Asio otus) számlálását. Eddig is igyekeztünk az általunk ismert uzoni bagolyfa lakóit számba venni és az adatokat elküldeni a központnak, ezért nem volt kérdés, hogy az idei akcióhoz is csatlakozunk.
A mai nap azonban nem volt egy kicsit sem természetbe csalogatós... a táj kegyetlen szürkesége (sehol egy kedves szín, amibe a lélek belekapaszkodhat, hogy melegedjen, ha már a nagykabát nem elég), a csontig hatoló novemberi hideg még a szoba melegéből is önkéntelenül borzongatós, nemhogy bármi természetjárásra csábítson. De, mint kiderült ma volt a novemberi szinkron-felmérő periódus utolsó napja, ezért a korrektség kedvéért nagykabát elő, autóba be és irány Uzon.
A meglepetés csak ezután következett; megbizonyosodtunk, hogy jó helyen járunk, az utca stimmelt, a házszám is, csak az nem volt ott, amiért jöttünk... a bagolyfa.
Mint kiderült az új tulajdonos jónak látta, nem tudni mi célból, a több éve telelőhelynek használt baglyos fenyőfákat is kivágni a tatarozó munkálatok mellett.



Ezek után kicsit körülnéztünk hátha áttelepedtek valami más fára. Végül a szemközti udvar almafáján találtunk pár madarat hosszas szemmeregetés után (egyáltalán nem könnyű észrevenni őket olyan tökélyre fejlesztették mimikrijüket), de a helyiek szerint ezek talán eddig is ezt a fát lakták.


Abban reménykedhetünk, hogy bagolyfa igazi lakói találnak maguknak egy olyan fát, amely egy madárbarát ember kertjében áll és a környéke nem szorul tatarozásra...

Végezetül egy feladvány: Hány erdei fülesbagoly a lakója a fenti fotón szereplő almafának? szemmeregetésre felkészülni... rajt! (a fotóra klikkelve nagyítható) a megfejtést egy megjegyzésbe várjuk. :)

Read more...

2010. december 27., hétfő

Erdei fülesbagoly-nézőben

Karácsonyi lakomákból származó plusz energiabevitelt (is) ledolgozandó bagoly-turnéra indult a gyurgyalagcsapat. Uzon és Szentgyörgy két általunk is ismert helyszínén lévő bagolyfa volt a célpont: itt lestük, számláltuk és fotóztuk a hideg elől az ember közelébe húzódó erdei fülesbaglyokat. (Tavaly is megszámláltattak az itt lakó fülesek). Mire felkerekedtünk a kezdődő havazás komollyá alakult, így szép tájban, de fotózásra kissé alkalmatlan környezetben ügyeskedtünk.


Uzonban a bagolyfákul szolgáló lucfenyők ágainak és a havazás sűrű függönyén keresztül alig találtuk meg, a rejtőzködésben amúgy is nagyot alakító füleseket, de végül öt példány megszámláltatott. Volt, melyik álmosan hunyorított, volt melynek szeme elkerekedett láttunkon, a barátságosabbja ránk kacsintott :)




A szentgyörgyi "lakhelyű" füleseket már az utcabéliek is jól ismerik - na nem arról van szó, hogy nevükön szólítanák - csak tudják, melyik fákon ülnek és szívesen mutogatják - amolyan házigazda stílusban - azoknak, kikről, mint rólunk is lerítt, hogy érdeklődőek. Itt tizenegy ideiglenesen városlakóvá lett példányt számoltunk.



Azt még fontos elmondani, hogy az erdei fülesbaglyok védettek, további részletek a fajról a tavalyi bejegyzésünkből is megtudhatóak.

Read more...

2010. február 14., vasárnap

Bagoly számlálás

Az elmúlt hetekben történt fülesbagoly figyelés végeredménye az lett, hogy csapatunk csatlakozott a nemzetközi erdei fülesbagoly számláló programba. Ennek a programnak a célja a településeken meghúzódó fülesbaglyok telelőhelyeinek feltérképezése, Közép és Kelet Európában.
A Romániai számlálás adatait a marosvásárhelyi "Milvus csoport" Madártani- és Természetvédelmi Egyesület összesíti, a programról bővebben honlapjukon lehet olvasgatni.
Egy szinkronizált számlálásról van szó minden hónap közepe táján kell megszámolni a madarakat. A Milvus-tól kapott eddigi összesítésből az derült ki, hogy Romániában januárban 20 helyről érkezett számolási adat és összesen 791 madarat számoltak össze.
Ma az Uzoni baglyokat vettük újra számba, most is csak 5 példányt találtunk.

Most az igazi "bagolyfán" üldögéltek, megnehezítve kissé a fotós dolgát hisz a sűrű lucfenyő ágai között nehezen voltak kivehetőek.

A régebbi baglyos bejegyzéseinket ITT és ITT lehet újraolvasgatni.


Read more...
Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP