A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagyajta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagyajta. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 18., vasárnap

Érkező gólyák

A mai, és az elkövetkező napokra beígért havazásokkal reméljük, sikerrel küzdenek meg a Háromszékre visszatérő gólyák is.
Tegnap Nagyajtán, ahol a gólyafészkek száma húsz körülire tehető, már négy fészek is foglalt volt, egyikükben meg már egyenesen a pár mindkét tagja buzgón rendezgette otthonát.


fehér gólya (Ciconia ciconia)

A falu fölötti erdőcskében pedig egyre több tavaszi virágban gyönyörködhetünk.


kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia)

kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis)

pirosló hunyor (Helleborus purpurascens)

Read more...

2015. március 31., kedd

Színek és évszak

A tavasz színessége mellett nem kell külön érvelni, csupán meglátni kell, az olykor rejtettebb árnyalatokat.

Mint például ennek, a még alig éledező gyepben is remekül elrejtőző fekete kökörcsinnek (Pulsatilla pratensis var. nigricans) a liláját.



Ami egészen másmilyen, mint az ugyancsak boglárkafélék családjába tartozó, Kovászna megyében védett erdélyi májvirágé (Hepatica transsilvanica), amire szegényesen ismét csak lilát tudunk mondani.


Az ugyancsak megyei védettségű kakasmandikók (Erythronium dens-canis) rózsaszínjének árnyalatait is hosszasan leltározhatnánk.



A kétlevelű csillagvirág (Scilla bifolia) törékeny kékeslilája is finomítja a kékség fogalmát.


Az ibolya (Viola sp.) meg - cseppet sem szerénykedve - egyenesen meghatározza a lila általa viselt árnyalatát.

Veronika perzsaságát (Veronica persica) még rejtegetheti, de kéksége tagadhatatlan.

Miután az ujjas keltike (Corydalis solida) színeként a bordónál állapodtam meg,

nem tudtam minek nevezhetném a hunyorét (Helleborus purpurascens), ám legyen, mit neve mond: pirosló.

Még csupán egy kis tartományában barangoltunk a színspektrumnak s máris micsoda színpompa. Hát ha majd a lepkék következnek? Beígérhető egy valódi színkavalkád :)

Read more...

2014. július 13., vasárnap

Madárfiókák nyár derekán

Madárfiókát fotózni nem gyakran sikerül, júliusban azonban két faj is lencsevégre került: egy házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros) meg egy örvös galamb (Columba palumbus). Mindkét faj viszonylag gyakori, de Háromszéken rozsdafarkúval településeken is, örvös galambbal viszont inkább azokon kívül találkozni.
Méretüket tekintve nagyok a különbségek: az örvös galamb Európa legnagyobb galambféléjeként 38-43 cm. testhosszúságú, a házi rozsdafarkú pedig ennek harmada (13-14,5 cm.).

 így júliusban ez egy második fészekaljból származó
házi rozsdafarkú fióka, hiszen az első költés április táján van

szélesszájú szigor
 

halványabban ugyan, de már a fiókán
is látszik a névadó jellegzetesség: a rozsdás színezetű fartollak


 örvös galamb fióka egy éveben többször is kelhet

a fiókákon még nem jelenik meg a névadó határozóbélyeg,
a fehéres nyakfolt, ám egy másik jellegzetesség, a fehér szárnycsík már rajtuk is látható

Romániában a házi rozsdafarkú szigorúan védett, míg az örvös galamb, bár közösségi jelentőségű, ám vadászható faj.

Read more...

2014. június 14., szombat

Nyárelői színes csokor

Picit csalva a címmel, a nyárelői virágos rét, erdőszél színkavalkádját csak a lilás-rózsaszínes spektrumra szűkítettük most le néhány fotó erejéig. És már csupán ennyiből is, az árnyalatok micsoda bőségével kényeztet a természet!
Málnás, Nagyajta és Sepsikőröspatak környékén kerültek lencsevégre e virágok; előbbi két helyen egy délutáni erdőszéli kirándulás alkalmával, utóbbin egy hajnalban induló Mindennapi Madaraink Monitoringja felmérés során. Természetesen nem csak ezeken a helyeken találhatunk rájuk, hiszen jobbára mindennapi szépségek ezek, melyeket Háromszéken így Szent Iván havában többfelé is láthatunk.


baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)

barátszegfű vagy kőszegfű (Dianthus carthusianorum)

fekete varjúköröm (Phyteuma nigrum)

vadrózsa, gyepűrózsa vagy csipkerózsa (Rosa canina)

 harangvirág (Campanula sp.)

kakukkfű (Thymus sp.)

mezei varfű (Knautia arvensis) karolópókkal

mezei zsálya (Salvia pratensis)

szurokszegfű (Viscaria vulgaris)

réti kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi)

Read more...

2014. június 9., hétfő

Virágzik a turbánliliom

A megszokottnál korábban rontottunk rá az erdőre turbánliliomok (Lilium martagon) virágzását meglesni, így az általunk rendszeresen látogatott helyen nem is találtunk csak alig-alig bimbózó példányokat.


Ám a tavaly Nagyajta környékén felfedezett területen, hozzánk hasonlóan a liliomoknak is sietősebb volt. Így itt ujjongtunk csodás virágainak bontogatásának.



  Nevéhez kapcsolódó érdekességek:

- tudományos nevének utótagja, a martagon Marsot szülő-t jelent, és azért kapta, mert a római mitológia szerint ebből a növényből született Juno istennő érintésére Mars, a hadak istene;

- Zsuzsanna nevünk az ókori egyiptomiból héber közvetítéssel került a magyar nyelvbe, ahol sósánná   formában liliomot jelent;
- aranysárga hagymájából aranyat is próbáltak előállítani, ezért alkimisták liliomának is nevezték;
1841-ben a Tudományos gyűjteményben ez a szócikk jelent meg a fajról:
"Liliom (turbán liliom, erdei liliom, százrétű gyökér. Lilium martagon. Türkischer Bund.) Hat hímes egy anyás. Terem Magyarországon és Északeurópában. Némellyek megeszik."

Read more...

2014. március 3., hétfő

Hóvirágos helyen

Kertjeinkben már januárban is bókoltak a hóvirágok, ám a természetben csak az elmúlt hétvégén köszöntött minket a kikeleti hóvirág (Galanthus nivalis). De mindjárt egy számunkra új háromszéki lelőhelyen találkozhattunk vele.


Nagyajta határában, egy ritkásabb tölgyelegyes erdőben virágzott, egyelőre két kisebb csokornyi, de szétszórtan néhány levél még mutatta magát, virágot ígérve az elkövetkezőkre.


Sajnos mifelénk még mindig van példa a vadontermő hóvirágok gyűjtésére, árusítására, olykor hagymástól kitépve is kínálgatják. Miközben közösségi jelentőségű, védett faj Romániában is.
Törékeny szépsége vagy hideggel dacoló ereje, ihletőbb-e nem tudom, de lírát követel:

Osvát Erzsébet:
Hóvirágos zöld szoknyában

Sarkig érő
aranyhajjal,
kék kökörcsin
koszorúval,
hóvirágos
zöld szoknyában
érkezett meg
hajnaltájban.
Elámultam
és megálltam.
Ily gyönyörűt sose láttam.
(...)

Read more...

2013. június 9., vasárnap

Pásztormadár-invázió

Valahányszor Nagyajtára indulunk, szép vagy meglepő eseményre, látványra, találkozásra mindig számíthatunk. Így esett tegnap is: a közelben magasló domboldalra szamócázni indulva, még mielőtt az apró, piros zamatosságnak egyáltalán átadhattuk volna magunkat, a falu vége felé máris szokatlan élményben részesültünk. Seregélyszerű zajongás, mozgolódás, lármás forgatag vette körül az egyik ház tetejét, udvarát. Távcsövek, határozók előkerítése után kiderült, különleges találkozásra került sor: először futottunk össze ugyanis pásztormadarakkal (Pastor roseus, régebbi nevén Sturnus roseus).


Hogy seregélyeket juttatták eszünkbe, nem meglepő, hiszen azokkal egy családba tartoznak, sőt régebben ugyanabba nembe is (Sturnus) sorolták őket.
De hangjuk, csapatos, zsivajgó jelenlétük és megjelenésük is hasonló, bár jól látható különbség azért, hogy a pásztormadár mellének és hátának tollazata rózsaszínes színezetű. Farka, szárnya és feje fémesen fekete. A fején hátralógó tollbóbita a nászjátékok során tölt be fontos szerepet. Csőre rózsaszín. A seregélyhez (Sturnus vulgaris) méreteiben is hasonló: testhossza 21-22 centiméter, szárnyfesztávolsága 37-40 centiméter, tömege 67-88 gramm.
A faj elsősorban Közép-Ázsia sztyeppejellegű, vagy félsivatagos, köves vidékein él, és csak ritkán, száraz, sáskajárásos években érkezik inváziószerűen tájainkra.
Az országból Dobrudzsában való megjelenésükről olvastunk, ott fészkelésüket is leírták, Erdélyi megjelenésük kivételesebb.
Védett is a faj, Magyarországon csakúgy, mint Romániában.

Read more...
Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP