Tárnicsok és tárnicskák

A tárnicsfélék családja több mint ezer fajt foglal magába. Legnagyobb nemzetségei a leginkább magashegységekben előforduló tárnics (Gentiana), tárnicska (Gentianella) és az ezerjófű (Centaurium). Tudományos nevüket Gentius illír királyról kapták, aki felfedezte a növények kivonatának emésztést elősegítő hatását.

Sok faj virágja jellegzetes enciánkék, de emellett előfordul sárga, rózsaszín, liláspiros, vagy fakókék virágú faj is.

Az alábbiakban néhány, e családba tartozó fajt mutatunk be, melyekkel nemrégiben találkoztunk.

Augusztus közepétől már megfigyelhettük a Vadas tetőn a fecsketárnicsot (Gentiana asclepiadea). Lágyszárú, évelő, akár egy méteres magasságot is elérő növény.

Hegyi réteken, kaszálókon, patak menti cserjésekben nő. Keresztben átellenes levelei tojásdadok vagy elliptikusak, nagyon hosszasan kihegyezettek.

A csésze és a párta 5 cimpájú. A tölcsér belül világosabb, vöröseslilán pettyes vagy csíkos.

A gyökérdrogját a gyógyiparban felhasználják.

A prémes tárnicskára (Gentianella ciliata) a Vargyasról a szentpáli tavak fele vezető út mentén találtunk rá szeptember elején.

E kis termetű növény pártája 4 cimpájú, melyek aljukon pillásak.

Hegyi rétek, erdőszélek, nyílt erdők és cserjések, főleg köves, meszes talaján fordul elő, 2250 m-ig. A faj védett.

A fenti Szent László- vagy kígyótárnicsot (Gentiana cruciata) a bodosi Bükk alatt kaptuk lencsevégre. Ennek az arasznyi fajtának levelei általában 3 erűek, lándzsás-tojásdad alakúak és a 4 tagú virágok a legfelsők hónaljában nyílnak. Őt Arany János is megénekelte Szent László füve című, népmondát feldolgozó költeményében.

A több ezer fajból röviden most csak ennyi fért bele, de még visszatérünk rájuk.