2013. február 1., péntek

Vízirigó lencsevégen

Eddig is nagyra becsültük a mikóújfalusi borvizet, ám most, hogy a forrásnál jártunkkor sikerült lencsevégre kapni  egy vízirigót (Cinclus cinclus), aki még sosem szerepelt blogunkon, még ugyan értékeljük azt.
Bár mindent elkövettünk: lesben állva átfagytunk, az Olt jegén kúsztunk-csúsztunk, hogy minél jobb fotóval rukkolhassunk elő, végül csak egy lett olyan, melynek közszemlére tételét talán a modell sem szégyenlené.


Mókás figura a vízirigó, amint kis tömzsin, mégis laza mozdulatokkal rugózik, aztán következik a fontos feladat: hirtelen alábukik a vízbe, hiszen a halászrigónak is nevezett madárka, bizony ilyen módon szerzi meg kérész-, álkérész-, tegzes- és szitakötőlárvából, bolharákból és effélékből álló táplálékát. Ezek némelyike a vizek tisztaságának mérésénél indikátorfajként ismert, azaz jelenlétük a víz megfelelő tisztaságának jele. S mivel a vízirigó ezeket fogyasztja, így az ő jelenléte is tiszta vízre utal. Szóval, az mindig jó hír, ha vizeink környékén vízirigóval találkozunk.
A faj Magyarországon és Romániában is védett, Norvégiának meg a nemzeti madara.

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP