Madárberkenye - madárcsemege

Ebben a téli békés hófehérségben minden kis színfolt feltűnően kivirít az egységes környezetből. Így ragadja meg tekintetünket a madárberkenye (Sorbus aucuparia) lapos bogernyőben nyíló virágaiból élénkpirosra kifejlődő termése, mely lombhullás után is még sokáig fennmarad az ágakon De nem csak szemgyönyörködtetésre alkalmasak ezek a pici almák, hanem a táplálékszegény időszakban igencsak hasznosak madáreledelként. Termésének almaként való emlegetése nem véletlen, hiszen rendszertani besorolása szerint a rózsafélék családjának, almafélék alcsaládjába tartozik a madárberkenyét is magába foglaló berkenye nemzetség.

Megjelenésre egy szabálytalan kerekded koronájú fa. Sötétzöld levelei páratlanul szárnyaltak, 13-17 fogazott szélű levélkéből tevődnek össze. Nyáron nyílnak sárgásfehér bogernyős virágai.

Egész Európa hegyvidékein előforduló faj, nálunk is őshonos. Jellemző élőhelyei a fenyvesek, bükkösök, a lucfenyőnek például kísérő faja. De nem csak erdőn, hegyen járva köszönt ránk, hanem parkokban, kertekben is. Gyorsan növekvő faj és virágaival, terméseivel látványos is, úgyhogy nem meglepő ’közszereplése’ sem. Városi környezet díszítésére továbbá azért is alkalmas, mert a légszennyezést viszonylag jól tűri.

Említettem már, hogy fontos téli madáreleség, ám emberi fogyasztásra is alkalmas. Bogyói nyersen fanyarok ugyan, de lekvárt és pálinkát azért készítenek belőlük. Gyógyhatást már az ókori rómaiak is tulajdonítottak a madárberkenyének; a népi gyógyászatban a leveleiből készült teát csersavtartalma miatt bél- és gyomorbántalmak esetén javallották. Mágikus tulajdonsággal is felruházták: a kelta-angolszász hiedelemvilágban például életfaként rontás ellen és növekedést elsegítőként használták. A druidák a terméseivel táplálkozó madarak fa körüli röptéből olvasták a jövőt, így boszorkányvesszőnek is nevezték.

Berkenye szavunk első magyar írásos említése nagyon korai: már az 1055-ös Tihanyi apátság alapítóleveléből való. 1578-ban Méliusz Juhász Péternél már ’berkenye’ alakban jelenik meg, az erdővidéki Benkő József 1783-ban a 'berekenye' alakban használja. A szó szláv eredetű. A faj nevének előtagja, a madár, gyümölcsök esetén rendszerint azok kicsiny voltát, apró szemű terméseit jelenti, de utalhat arra is, hogy a madarak előszeretettel fogyasztják. Latin neve is kifejező, mivel a 'sorbus' nemzetségnév fanyart, az aucuparia pedig madárfogást jelent. Közismertségére számos népi neve utal: belekenyér, madárcseresznye, kutyacseresznye, uszkuruc-fa, gálnafa, rekettye és az igencsak érzékletes ebfingottafa.

A madárberkenye közlei rokona, a házi berkenye viseli 2013-ban az Év Fája címet Magyarországon.