Míg egyik "gyurgyalag" próbálta kideríteni hol lakik a denevér, a másik meg piros bogyók után kutatott, a harmadik ezalatt összecsomagolt és elindult újra meglátogatni a Retyezát-hegységet, persze nem egyedül, hanem 5 kalandra vágyó, természetbarát társaságában.
Már időben nekiláttunk és hasznos tudnivalókat olvasgattunk
ITT is. A Retyezát-hegység a Déli-Kárpátok legnyugatibb csoportja. A hegység elnevezését a hasonló nevű csúcsától kölcsönözte, melyet lapos, lemetszett tetejéről neveztek el. Magasságát tekintve a harmadik helyen található a romániai hegyek között. Legmagasabb csúcsa a Peleága-csúcs 2509 m magas. A hegység legnagyobb turisztikai vonzóereje a glaciális teknővölgyek felső részében megtalálható tengerszemek.
A mi tervünkben a legmagasabb csúcs és a glaciális tavak némelyikének a meglátogatása, néhány zerge esetleg mormota felbukkanása szerepelt. És akkor íme kétnapos túrabeszámoló kedvcsinálóként:
Péntek délben felszerelkezve össze is állt a csapat, aztán irány:
Fogaras-
Nagyszeben-
Hátszeg-
Kőaljaohába(Ohaba de sub Oiatră) -
Nuksóra (Nucşoara) -
Cârnic menedékház, innen már gyalogosan, csomagostól folytattuk utunkat (az autókat fizetett parkolóban lehet biztonságban elhagyni a menedékház közelében) az éjszakai szálláshelyig. A lassan emelkedő út elején még tettünk egy rövid kitérőt és megcsodáltuk a Lolája-vízesést. Utunk aztán egyre meredekebb lett, és amire elértük a
Pietrele-menedékházat be is sötétedett, így előkerültek az elemlámpák is. Nagy segítségünkre voltak a sötétben is látható, fákra festett útjelek. Az erdőben hirtelen előtűnt egy fényforrás, igen ez a szálláshelyünk az
Encián (Genţiana)-menedékház, mely 1672 m magasan található. A menedékházban a hónap első felében Lajos bácsi várja a turistákat, a ház jellegzetes finom és forró teafőzetével. Kicsit meglepő, hogy az ágyak és kályhák mellett még napelemes világítás is fogadja a fáradt turistákat.
Szombat kora reggel ködben ébredtünk, de nekivágtunk a Bucura-tó és Pelága-csúcs meghódításának. Egész végig ködben haladtunk, néhol szitált a hó, és volt ahol a szél volt az úr. Első megállónk a Pietrele-tónál volt.
A jég alól imitt-amott előbukkant a havasszépe (Rhododendron), néhány még virágzó harangvirág és tárnics faj maroknyi képviselője is.
Folytatva utunkat elértünk a
Bucura-tóhoz, a Retyezát legnagyobb glaciális eredetű tavához, amley 2041 m magason találhat. Sajnos teljes egészében nem láthattuk, hisz idefent is a köd volt az úr, de fotók azért készültek.
A tó déli oldalán megengedett a sátrazás. Hideg ebédünket a tó közelében található
Bucura- védkunyhóban fogyasztottuk el. A
Peleága-csúcs meghódítására már nem indultunk el az időjárási viszonyok miatt, így rövid tó körüli séta után elindultunk vissza az Encián-menedékházhoz. A menedékház közelében kitisztult az ég, és elénk tárult a táj
csak ámultunk-bámultunk
megálltunk s talán ennyi hallatszott:
egyszerűen gyönyörű.
Hosszasan vizsgáltuk az elénk táruló hegyeket annak reményében, hogy hátha-hátha egy zerge felbukkanna, de sajnos velük most nem volt szerencsénk találkozni.
A hosszas szombat esti pihenő után
vasárnap kora reggel újra elindultunk csomagostól felderíteni a
Valea-Rea (rossz völgy) völgy tavait. Már a név sugallta, hogy nem valami mindennapos helyre látogatunk. Köd előttünk,
köd utánunk
de néhol már napsütés is köszöntött. Itt még virágzó havasszépére is bukkantunk.
Elég hosszas, izgalmas, néhol izzasztó, csúszós köveken mászkálás-kapaszkodás után tószemekkel tele tájhoz érkeztünk.
Aztán tovább haladva, egyszer csak előbukkant a
Gáles-tó. Ilyen távolból,
és ilyen egész közelről.
Tekintélyes mérettel és mélységgel rendelkezik. Az 1990 m található tó sokak szerint a hegység legszebb tava.
Innen már utunk jó hosszasan kövek között, erdőben vezetett vissza a kiindulópontunkhoz, ahol várt ránk az autó, mellyel aztán elfáradt, imitt-amott sajogó testünk hazaérkezett kisvárosunkba.
Aki kedvet kapott egy őszi kiruccanásra ide vagy bárhova annak jó kirándulást!!!
