Csipkebogyó, ha leszakítanálak...
A vadrózsa gyakoriságára, áltermésének közkedveltségére utal sokféle elnevezése: csipkebogyó, hecsempecs, hecserli/hecsedli. E perzsa származású fűszernövény, tavasszal rózsaszín virágokkal illatozó, szeptembertől pedig élénkpiros áltermése miatt, lángoló. Virágait gyermekkorunk meséiből feltehetőleg mindenki ismeri, de legszorosabban vidékünkhöz kapcsolódó irodalmi előfordulása a Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteménye. Híres továbbá a csipkebogyó C-vitamin tartalmáról is, mely a citroménak a tízszerese, de csak hatvan fok alatt őrzi ezt meg, úgyhogy tea készítésekor ezt tartsuk szem előtt. Bor is készül belőle – olvasom – és már a leírásból is úgy tűnik, érdemes megkóstolni. S ha már fűszernövényről van szó, virágának szirmait saláták ízesítésére is használhatjuk. Persze ez nem a hagyományos székely konyha, de a saláta már eleve nem a klasszikus kaszás-székely eledel. Szóval ki annak eszegetésére adja fejét, néhány rózsaszín szirmocskával is megküzd valahogy. Gyermekjátéknak sem utolsó: figyelemkeltő színe az apróságokat odavonzza, a kicsi bogyókat érdekes szedegetni, megkaparintás után pedig az sem baj, ha belekóstolnak. Csipkének sem hiába nevezik: szúrós, tövises ágai kicsipkézik az óvatlan gyűjtögető bőrét, és maguk a bogyók is enyhén szúrósak tudnak lenni a bennük levő kaparó szőröktől. De nemcsak az ember, hanem a madarak is hasznát veszik a vadrózsának: verebek, cinkék és más apró madarak ügyesen megbújnak e karcos dzsungelben, sőt nem csak védelemmel, de élelemmel is szolgál nekük, hiszen télen például még a nagytestű fenyőrigó is fogyasztja a bogyókat.
Persze nem csak teázgatásra alkalmas, a hecserli lekvár is finom, csak győzze főzögetni, kevergetni türelemmel figyelmesen a kedves háziasszony, mert odakozmál, ha lanyhul a fakanál tánca a fazékban.
