2014. május 8., csütörtök

Erdővidék gyöngyszeme és lappangója

Miközben eddig csak hallomásból volt tudomásunk Háromszéken gyöngyvirág lelőhelyekről, ez a május végre megajándékozott ezek látványával is. Erdővidék egyik kis falujának, Bibarcfalvának a határában, egy ritkásabb tölgyes-bükkösben  leptek meg. Az újdonság és felfedezés örömében készültek a felvételek ezekről a pompásan illatozó, apró gyöngyszemekről.




A gyöngyvirág minden része mérgező, de ez nem bántott bennünket, hiszen meglátni és nem megenni kívántuk :)
Szent György virága és kakukkvirág nevekkel is illeti a népnyelv, hiszen már április végén György napkor és a kakukk visszatérésekor) is virágozhat, ám egyelőre még így május elején is több volt a levél, mint a virág.
S most már, hogy megvan a lelőhely, őszre beérő piros bogyóiról is szolgálunk majd akkor képekkel.

S hogy ne csak botanikai forrásból merítkezzen örömünk, erdei sétánk végén egy igazán rejtőzködő életmódú, általunk eddig sosem látott madárral is meglepett a vidék: európai lappantyú (Caprimulgus europaeus) lapult az erdőszélen s ha közeledésünkre fel nem repül, valószínűleg sosem vesszük észre, tollazata ugyanis éppen olyan színezetű, hogy a fa részének vélje bárki. További környezetbe olvadási cselként hosszában ül a faágakon. Néminemű fotografálásra nehezen adódott lehetőség.



Életmódja és megjelenése is különössé teszi: éjszaka, röptében vadászik rovarokra, ehhez nagy szemekre és széles szájra van szüksége. Egy kis különlegesség már elég is a babonák kialakulására, így a lappantyú sem kerülhette el, hogy, mint a tudományos neve is mutatja kecskék tejét szívónak kiáltsák ki.
Hosszútávú vonulóként a telet Afrikában a Szaharától délre tölti, nemrégiben érkezhetett vissza tájainkra. Költőterületein magányosan fészkel, párkapcsolata tartós. Hogy fészkelne csak amolyan kifejezés esetében, hiszen tojásait különösebb előkészületek nélkül rakja a talajra.
A hím többnyire alkonyatkor és hajnalban szóló pirregő, ciripelő nászéneke itt hallgatható meg.
Az európai lappantyú védett és Natura 2000 jelölő faj.

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP