Izzik a galagonya ruhája

Októbert a népi kalendárium Mindszent, az Arvisurák Magvető havának, a nyelvújítók mustonosnak nevezik. Ez utóbbi, gondolom, a szőlőszüreteléshez, a musthoz kapcsolódik. De a szőlőn kívül sok más termésnek is ekkor örülhetünk. Így októberben gyönyörködhetünk a galagonya tájvidító színében is például.

 

Ha napsütéses, van az ősznek egy keserédes lágysága, puhasága. Egy csalogató finomsága, mely épp úgy adódik az enyhülő szögben beeső napsugarakból, az ezüstösen szállingózó ökörnyál fonalakból, mint a fák, cserjék, terméseinek meleg színeiből, azok zamatosságából. Ehhez a hangulathoz teszi hozzá magáét a galagonya piroslása, ízének savany-édessége.

Vidékünkön őshonos galagonyafajok az egybibés galagonya (Crataegus monogyna), a csere- vagy kétbibés galagonya (Crataegus laevigata), fekete galagonya (Crataegus nigra), de ezeknek természetes hibridjei is előfordulnak. Szép és hasznos, mégis rossz híre volt a keresztény világban szegény galagonyának, mert úgy tartották, tüskés száraiból készült Jézus koszorúja. Más kultúrkörökben nem terhelte ilyen hiedelem, így a világ más tájain meg is becsülték, aztán lassan mégiscsak méltó helyére került a keresztény világban is.

Rendszertanilag a galagonyák a rózsafélék családjának galagonya nemzetségébe tartoznak. A fent említett fajok sűrűn ágas, tövises cserjék, melyek akár tíz méter magasra is megnőhetnek. Ágas-bogas mivoltuk különösen alkalmassá teszi őket élősövény kialakítására. Viráguk fehér bogernyős, az egyes fajok többek közt a virág bibéinek számában különböznek egymástól.

Az egybibés és kétbibés fajok termései piros, a feketéé pedig értelemszerűen, fekete almatermés. A termések ehetőek, régebben ínségeledelnek számított, ekként kapta „istengyümölcse” nevét, ám pálinka is készülhet belőle.

Gyógynövénynek használva leveléből, virágából, vagy terméséből főznek teát, mely elsősorban szívgyógyszerként ismert. Lombhullató erdőkben, erdőszéleken egészen 1500 méter magasságig gyakran előfordulnak.

Galagonya szavunk szláv eredetű és első írásos említése 1327-ből való, „Galagynya” alakban, szűkebb környezetünkben 1783-ban Benkő Józsefnél jelenik meg „galagonyafa” alakban. Egyéb érdekes nevei: tüskefa, istenalma, szamártövis, májusvirág.

Weöres Sándor: Galagonya

Őszi éjjel

Izzik a galagonya,

Izzik a galagonya

Ruhája.

Zúg a tüske,

Szél szalad ide-oda,

Reszket a galagonya

Magába.

Hogyha a hold rá

Fátylat ereszt:

Lánnyá válik, Sírni kezd.

Őszi éjjel

Izzik a galagonya,

Izzik a galagonya

Ruhája.