Sztárcsináló: kis fakopáncs

A mai nap sztárja a kis fakopáncs (Dendrocopos minor) lett.

El is törpülhetett volna az érdekesnél-érdekesebb ragadozó madaras élmény mellett Őaprósága, merthogy a mai utunk célja leginkább az élesszemű utonállókként ismert ölyvek és tarsasága számbavétele volt, de nem így történt, mivel nem nagyon volt akit számbavenni.

Hiába a terített asztalként fehérlő végtelensége az Olt menti szántóknak, jó sok napsütéssel világítva, három egerészölyvnél többet nem sikerült megszámlálni. Így minden egyéb faj ami megtisztelő közelségben keresgélte, kopogtatta táplálékát, vagy csettintette, füttyögtette, kárálta énekét dupla figyelmet kapott.

És miután órákig alig történt valami, a találkozás a kis fakopánccsal megugrasztotta az adrenalinszintet, a fotósunkat és a lelkesedésünket. Annál is inkább, hogy premier találkozás volt, és nagy szerencse, hogy sikerült fotókkal dokumentálni.

A kis fakopáncs (Dendrocopos minor) Európa legkisebb harkályfaja (testmérete a nagy fakopáncsénak kétharmada). Farka rövid, csőre meglehetősen gyenge. Ez az egyetlen tarkaharkályunk, amelynek fehérek az alsó farkfedői. Oldala sávozott. Az öreg hímek fejtetője piros (a fiataloknak csak az elülső része), a tojóké fekete.

Elsősorban a lombkoronában táplálkozó madár, rovarokat gyűjtöget a levelek között. A kérget lehántja, ennek következtében néhány egyértelmű nyomot hagy maga után, ami bizonyosan elárulja jelenlétét. A kis fakopáncs a lombhullató erdőket kedveli, főleg azokat, ahol tölgy is van. A gyümölcsösöket, kerteket szintén előnyben részesíti.

Többnyire korhadt fában, egy vastag oldalágban költenek, de alkalmanként egy-egy vékonyabb ágban, törzsben vagy tönkben is. A fészkelőodú bármely magasságban lehet, bár az 1,8 és 3,1 méter közötti magasság a jellemző. Néha mesterséges odút is elfoglal.