2010. június 26., szombat

Illeg s billeg a billegető

A billegetőfélék kis testű, karcsú, hosszú farkú, hegyes csőrű énekesmadarak. A család képviselői a pityerek és a billegetők, most az utóbbiak közül néhány képviselő mutatkozik be, hiszen ők akadtak lencsevégre az utóbbi hetekben.

A barázdabillegető (Motacilla alba) gyakori faj vidékünkön. Lakott területeken, legelőkön és rétek közelében, sziklás területeken, vízpartokon is költ. Vonuló madár (idén az első példánnyal Kisbaconban március 19-én találkozhattunk, bővebben itt). Tollazata fekete, fehér és szürke színekből áll. Hosszú, keskeny fekete-fehér farkát folyamatosan fel-le billegeti (neve is erre utal). Hullámos röpte közben mindig hallatja hangját. Áprilisban már kezd költeni, másodköltése leginkább júniusra tehető. Táplálékát rovarok képezik.
Vadas-tető

Szent Anna-tó

Vizenyős legelőkön, mocsárréteken, tavak és szennyvíztelepítők környékén találkozhatunk a sárga billegetővel (Motacilla flava). Szintén vonuló madár, Afrikában telel. Farka rövidebb a barázdabillegetőnél. Feje hamvasszürke színű fehér szemöldöksávval. A hím alsóteste élénk aranysárga, a tojóé kissé fakóbb, főként a mellén.

Sepsikőröspatak - bányató

A hegyi billegető (Motacilla cinerea) gyors folyású, hegyi patakok mentén költ, néha tópartokon és lassúbb folyóvizeknél is megtelepszik. A billegetők közül neki van a leghosszabb farka. Jellegzetessége, hogy hasoldala élénksárga. A hím torka fekete, a tojóé fehéres.
forrás: wikipédia

Erdőfüle (köszönet a fotóért Imrének)

Zárásként egy fotó bizonyítékul, hogy ők "elolvassák" az ember által kihelyezett jelző- és figyelmeztető táblákat :-)

5 megjegyzés:

Ati,  2010. június 26. 19:14  

Nagyon érdekes a cikk ... megint sok újat tanultam ... köszi ... tetszik az utolsó fotó és a hozzáfűzött megjegyzés! A madarak intelligenciáját is tanulmányozni lehetne! :)

Wyrusch 2010. június 26. 21:04  

Nagyon szép madarakat mutattatok be ismét. A hegyi billegető különösen tetszik. (Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy alföldi "lyány" vagyok.) Ami pedig a madarak intelligenciáját illeti, valóban nagyobb IQ-val rendelkeznek, mint némely ember...

Gyuszi 2010. június 27. 9:24  

Aki valaha került közeli barátságba állatokkal és nézett a szemükbe, annál sokkal mélyebbre láthatott...

Andras 2010. június 28. 15:42  

Szuper képek és nagyon jó cikk!
Csak így tovább!!!

Ari,  2010. június 28. 19:00  

Csodálatos madarak.

Related Posts with Thumbnails
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

Bethlen Gábor Alap

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP