Kőbánya blues

Péntek délután elhagyott kőbányába tévedtünk, igazából nem volt véletlen, ennél jóval tudatosabban kerestük. Rövid útbaigazítás után - a helybéliek részéről - kiderült, hogy a baglyokat hiába is keressük, főleg a "nagyfejű " itt nem tanyázik, egyéb ragadozók talán lehetnek.

Utólag beigazolódott, hogy mennyi igazság volt a szavaikban....
A Málnásfürdő és Mikóújfalu határában levő, több mint 10 éve elhagyott kőbánya keskeny szurdokvölgye, a lassan lenyugvó nap fényében megteremtette az alaphangulatát az egész kitérőnek.

Hatalmas sziklatömbök hevertek itt-ott, valamikori részei a magas sziklafalaknak, a kövek közt feltörő források, csobogva teremtettek zenei hátteret ebben a zord környezetbe.

A szétszórt kőtömbökön házi rozsdafarkúak végezték kora esti foglalatosságaikat, cinkecsapatok rovarok után kutatva, kalákában röpködtek fától-fáig.

Rövid kaptató után a nagyobb feltárás tetejére érve csodálatos látvány fogadott, hatalmas kiterjedésű kőfejtő, magas falakkal, változatos színű kőzetekkel. Letelepedtünk a tetőre és belefeledkezve a látványba, elméláztunk a természet nagyszerűségén, - és a zöld növényzet térhódítását látva az alig pár éve elhagyott bányában- a legyőzhetetlenségén.


Előbb a hangjukat hallottuk meg, majd feltűntek a szereplők is, több pár vörös vércse körözött a bánya fölött.

A tetőn végigsétálva, rövid kitérővel terveztük a lekászálódást, egészen addig, amíg az első előttünk feltárult völgyben, meg nem jelentek ők... békésen cammogva egy medve mama, a kis boccsal. Egyik megdöbbenésből a másikba esve, próbáltuk meggyőzni magunkat és egymást, hogy melyik a jobb: egyből rohanni, amerre látunk, vagy annyi időt adni a látványnak, hogy pár fotó készülhessen. Végül a futási reflex lett kordában tartva :)...


Mondanom sem kell, hogy a rövid kitérő tervét elvetve, gyors léptekkel, nagyon rövid idő alatt jutottunk vissza a civilizációs oltalomba.

A lenyugvó nap fényében az a hely a zord sziklafalaival már a barna medve királysága volt, ott mi a betolakodók voltunk...