Tavasz a Királykőn
Hétvégén újra összeállt egy túrázó csapat, amely kitűzött célja a Kis-Királykő meghódítása volt. E túra érdekessége, hogy a csapat zöme most járt először a Királykőn, és nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a csapat fele kiskorú volt.
Az első nap célja a Curmătura menedékház (1470 m) elérése volt, amely a Kis-Királykő déli oldalán található. Sepsiszentgyörgy-Brassó-Zernyest útvonal megtétele után a csapat rövid ismertető után neki is vágott a menedékház fele vezető útnak. Az út első részén már a tavaszi növényeket keresgettük, miközben a madarak énekeit hallgattuk. Sorra bukkantak fel:
erdélyi májvirág
mocsári gólyahír
ujjas keltike
ikrás fogasír
édesgyökerű páfrány
gímpáfrány
Aztán utunkat egy meredekebb, erdős szakaszon folytattuk. Itt találtunk rá egy szál kárpáti sáfrányra (Croccus heuffelianus) , melynek nagyon megörvendtünk, megcsodáltuk, fotózgattuk, majd folytattuk utunkat.
Kis idő elteltével a sor elejéről jött a riasztás, hogy "több ezer" kárpáti sáfrányra bukkantak a figyelmes kis szemek . . . ekkor még csak egy kisebb csoport sáfrány tűnt elénk, igaz a borús idő miatt nem kinyílva, de így is mindenki csodálta őket, fotósok meg fotózták őket . . . aztán az erdőből egy tisztásra érve már szóhoz sem jutottunk, csak arra figyeltünk hova is lépjünk, hogy nehogy letapossuk őket.
A lelkes gyereksereg megpróbálta megszámolni pontosan hány is van, de aztán feladták, s kiegyeztünk, hogy "rengeteg" van :-) a látványuk egyszerűen lenyűgöző volt.
A sáfrányokkal teli réten, hófehér foltok is feltűntek, igen itt már hóvirág is akadt bőven.
Kora délután már megérkeztünk a menedékházhoz, ahol megpihenhettünk és gyűjtöttünk erőt a következő napra.
Második nap kora reggel kürtszóra kelt a csapat és indult is a Kis-Királykőre (1816 m). Hideg szél fújt, de már a napsugarak is megjelentek. A néhol meredek, sűrű törpefenyős-bozóton át, sziklás, egy-egy helyen beépített drótköteles terepen mindenki szerencsésen helyt állt és felértünk.
Pihenésképpen csodáltuk az elénk táruló hegyeket, völgyeket . . .
és már délben, a csúcson megpihenve indulhattunk is vissza a menedékházhoz. Egy rövid pihenő után hátizsákjaink társaságában indultunk is vissza Zernyest irányába. Még egy visszapillantás balról jobbra haladva:
Nagy-Királykő - Curmătura menedékház - Kis-Királykő
2 megjegyzés:
Bátran kiirhatjátok, hogy ezek a "tavaszi sáfrányok" valójában kárpáti sáfrányok (Croccus heuffelianus). De, hogy milyen szépek!!! Megáll az ész :) Látom már a páfrányok felismerésétől sem riadtok vissza. Mi jöhet még - kérdezem?!
köszönjük a kiigazítást, a sáfrány átjavítva :)
Megjegyzés küldése