2010. február 8., hétfő

Tipp kiránduláshoz - Marosfő és környéke (rovarok és egyéb állatfajták)

Igaz a vakációnak már vége, de a hosszúnak ígérkező télen még ejthetünk egy-két rövidebb túrát a Marosfőt körülvevő hegyekben. Ahol nem csak a téli tájban gyönyörködhetünk, hanem állatnyomok és -jelek után kutathatunk, madarakat figyelhetünk meg, sőt rovarokra is bukkanhatunk.

A település az Észak-Hargitához tartozó Gréces-tető (1121 m) és a Gyergyói-havasokhoz tartozó Fekete-Rez (1538 m) közötti nyeregben helyezkedik el. A környék nagyon alkalmas csillagtúrák megtételére.

Az alábbi képek talán kedvet adhatnak a környék téli felkeresésére:
A leglátogatottabb túra útvonal a Maros turisztikai forrását érintve a település sípályája mellett halad el és a Gréces-csúcs fele tart. Valójában ez a forrás a Maros egyik forrása csak, amely kiépített, a másik a Fekete-Rez oldalában található, a Maros földrajzi forrása (piros kereszt jelzés vezet hozzá, kb. 2 és 1/2 óra).
Az egykori éjszaka is kivilágított sípálya nyomai vannak már csak meg (aljában romos, be nem fejezett épület, vaslelátó maradványai), igaz a felvonó még működik.

A pálya adatai az alábbi képen megtekinthetők.
A sípálya mellett haladunk és a lassan kapaszkodó jelzés a Gréces észak-nyugati élére vezet ki, ahonnan kilátás nyílik az üdülőhelyre és a felette húzódó Fekete-Rezre. Ha tovább folytatjuk utunkat a rövid de meredek erdei ösvényen felérünk a Gréces-csúcsra. Innen tiszta idő esetén kilátás nyílik a Görgényi-havasok déli részére, a Hargita gerincére.

A frissen hulló hóban állatnyomokra és állatjelekre (táplálkozásnyomok, ürülék, vizelet, köpet, ...) bukkanhatunk. Izgalmas ezeknek a nyomoknak a kiderítése, segítségünkre jöhet Preben Bang és Preben Dahlström, Állatnyomok és -jelek című könyve.
Mi is találtunk néhány állat lábnyomot (kutya és madár). Azonban egyik nap a fenyőfák alatt toboz maradványokra bukkantunk.
Mókus jelenlétére utalnak. El is indult a megfigyelés, meg is láttuk a tettest, valóban mókus volt, csak sajnos nem sikerült lefotóznunk.

Napsütésben rovarokra lettünk figyelmesek. Fel is merült a kérdés, ilyen hidegben mit keresnek itt? Ők a téli szúnyogok.
Ősztől tavaszig gyakran láthatók, épp a hideg téli időjárást kedvelik. Nem kell félni tőlük, nem okoznak kellemetlenséget, hisz rokonaiktól eltérően ők nem vérszívók.

A hótakaró még rejtett számunkra meglepetést:
a hideg téli hónapokban a pókok hibernálnak, de néha épületekből vagy fák kérge alól előkerülhetnek.

4 megjegyzés:

Ati,  2010. február 8. 21:27  

Szép idő ... szép fotók ... érdekes cikk ... jó földrajzi leírás :)

pinty,  2010. február 9. 11:54  

Marosfő valóban nagyon kedves hely :) Amit jó tudni, hogy a turisztikai forrás fölötti épület (jó állapotban van, kb.30-40 személy elszállásolására is jó) a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánia tulajdona :))) Aki ismeri Lajos atyát egy kis egyházi adomány fejében olcsón csodálhatja a tájat. Az igazi Maros forráshoz elég jó a jelzett út, de nyáron veszélyes a juhok és a kutyák miatt. A téli szúnyoggal megleptetek :)))

Ari,  2010. február 9. 20:41  

A profi fotok,es Marosfo leirasa csodalatos, aki elolvassa a cikket nezi a fotokat oda elszeretne jutni.

Related Posts with Thumbnails
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

Bethlen Gábor Alap

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP