2012. október 27., szombat

Vadgesztenye fehéret virágzik

Közismert fa a gesztenye – még népdalba is foglaltatott – így azt hihetnénk, mindenféléket tudunk róla. Aztán mégis kiderülhet, bizony alapvető tévedésektől sem menetes ez a tudás. Azon lepődtem meg ugyanis nemrégiben, hogy a vadgesztenye és a szelídgesztenye, miket elsősorban gesztenye megnevezésük miatt „testvéreknek” tartottam nem is egy családból valók, sőt mégcsak nem is ugyanazon rend tagjai. A vadgesztenye a szappanfavirágúak rendjének szappanfafélék családjába, míg a szelídgesztenye a bükkfavirágúak rendjének bükkfafélék családjába tartozik.
A megnevezés etimológiája után kutatva látom, nem vagyok egyedül a köznyelvi névből adódó tévesztésekkel a gesztenyét illetően, hiszen a 17. századig gesztenye szavunk, minden jelző nélkül a szelídgesztenyét (Castanea sativa) jelentette, aztán a közönséges vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) elterjedésével ennek jelölésére is használták. Később a zavar elkerülése végett kaptak egy-két jelzőt, hogy meg lehessen különböztetni őket. Így az ehető termésű gesztenye lett a szelíd, vagy édes, esetleg jóféle, a másik pedig a vad vagy ló előtagokkal bővült, pontosíttatott.
Mindenesetre egyikőjük sem őshonos faja vidékünknek, mégis a sepsiszentgyörgyieknek például mindkettő az Erzsébet parkhoz köthető: a szelídgesztenye termése, mint ott árult téli finomság, a vadgesztenye pedig a parkban nagy számban előforduló – és jelenleg elég meggyötört állapotban lévő – díszfaként.
Gesztenye szavunk német eredetű és első írásos említése „geztenyefa” alakban 1364-ből való. A vadgesztenyét jelölő lógesztenye szavunk a latin név – hippocastanum – tükörfordítása és a középajtai Benkő József botanikusnál jelenik meg először.
A közönséges vadgesztenye nagy, tompa kúp alakú koronájú, erősen vízszintesen fejlődő ágú, sötétbarna, vaskos pikkelyekben leváló kérgű fa. Levelei sötétzöldek és 5-7 levélkéből tenyeresen összetettek. Feltűnően nagy, felálló bugavirágzatát ötszirmú, sárgás később vöröses foltos fehér sziromlevelek alkotják, és tavasz végén nyílik. Ennek köszönheti bokrétafa elnevezését. Makktermése zöld, tüskés burkú, háromrekeszű tok, ebben rejlik fénylő barna magja.
Gyógynövényként valamennyi részét felhasználják visszérgyulladás, aranyeres bántalmak, mozgásszervi panaszok, hajhullás és korpásodás kezelésére. De magját takarmányként, sárga festékanyagként, magas keményítőtartalma miatt a könyvkötők csirizként, vízzel felforralva pedig mosásra is használták.

2 megjegyzés:

Márta 2012. október 28. 7:44  

Láttam szép rózsaszín virágút is.

Gyurgyalagok 2012. október 28. 9:46  

az a húszszínű vadgesztenye lehetett (Aesculus carnea)

Related Posts with Thumbnails
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

Bethlen Gábor Alap

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP