Gólyaváró akció - második felvonás
Mint már korábbi bejegyzésünkben megírtuk néhány természetbarát közös munkájaként egy gólyafészek-magasító állványt helyeztünk ki Sepsikőröspatakra. Miért is volt szükség rá? Pár éve már a falu községházán fészkelt egy gólyapár, azonban ősszel új tető került az épületre, amely már nem alkalmas gólyafészek építésre. Ezért már sejtettük, hogy a hosszú útról hazatérő kedves barátaink bajban lesznek. Az állvány persze nem oda került ahová mi szerettük volna, így csak reménykedtünk, hogy mégis sikerrel jár az akció.
Teltek a napok és megjött az első gólya. Gyereksereg követte figyelmesen minden mozdulatát, és percre pontosan tudósított: pár napot a volt fészek helyén töltött, aztán eltűnt pár napra, mikor újra felbukkant újabb helyek után nézett. Napokig a falu egyik oszlopára próbált fészket rakni, de nem nagy sikerrel, hisz minden estére az ágak lehulltak.
Hosszú és értelmetlen utánajárások következtek, míg végül találtunk valakit aki segített (ezúton is köszönet a gyereksereg, és a gólyák nevében is), és az állvány átkerült arra az oszlopra amelyen napok óta próbálkozik a gólya.
Most már csak reménykedni tudunk, hogy a fészeképítést segítő munkáknak gyümölcse is lesz. Az áthelyezett állvány hírét halló gyereksereg örömtánca egy életre szóló élmény marad számunkra :-)
Most már csak reménykedni tudunk, hogy a fészeképítést segítő munkáknak gyümölcse is lesz. Az áthelyezett állvány hírét halló gyereksereg örömtánca egy életre szóló élmény marad számunkra :-)
3 megjegyzés:
Kalap le! Gratulálok!
Köszi :)
Pár napig a gólyák kerülték az állványt, a falu újabb pontjain kezdtek az újabb fészkek építésének sikertelenül. Ma reggel ismét visszatértek, és elkezdték rakosgatni az állványra a fészket. Reméljük most sikerrel járnak!
Megjegyzés küldése