2012. február 4., szombat

Kuvik, a félreértett

Az ember közelében élő bagolyféleként a kuvik meglehetősen rossz hírnévre tett szert: Európa-szerte sokfelé halálmadárnak nevezik, azt tartván róla, hogy amely háznál megjelenik, ott halálesetre kell számítani.
Most már kophatna e babona, mely annak okán fészkelődött olyan mélyen be az emberek tudatába, hogy régebben a halottas házaknál a virrasztás fényei odavonzották a rovarokat, ami terített asztalt jelentett a kuvikok számára. Így ők is rendszerint megjelentek, és jellegzetes panaszos hangjukon szóltak, „kju-vitt”, ezt az értelemkereső emberi fül „ki vidd”-ként értelmezte, amit mindjárt a temetővel kapcsoltak össze.
Ennyi elég is volt a vészes ragadványnévvel való megbélyegzésre, és az ártatlan madár üldözésére. Ezzel a viszonyulással más baglyok is szembesültek az idők folyamán, valószínűleg éjszakai életmódjuk tette őket titokzatos, félelmetes madarakká. A kuvik amúgy – a baglyok többségétől eltérően – nem is folytat kizárólag éjszakai életmódot, gyakran vadászik nappal is.

De nem mindig és mindenhol voltak a bagolyfélék ily kevésre becsülve: az ókori görög kultúrában Pallasz Athéné istennő kedves madaraiként sokkal nagyobb tisztelet övezte őket. A bölcsesség istennőjének szent állatként maguk is a bölcsesség szimbólumai voltak, és a kor pénzérméin szerepeltek. A kuvik tudományos neve – Athene noctua – is erre utal. A baglyok ókori görögországi jólétére jellemző, hogy háborítatlan létüknek köszönhetően közmondásosan elszaporodhattak: a „baglyot vinni Athénba” mondás ugyanazt fejezi ki, mint a „Dunába vizet hordani”.
Nevére visszatérve, az első források más bagolyfélékkel együtt „éjjel járó madárként” emlegetik. A kuvik megnevezés hangutánzó eredetű. A már említett halálmadár névvel is sűrűn illették, de nevezték még közönséges éjbagolynak, verebi csuviknak, kujimadárnak, gurgulyabagolynak és a kedvesen hangzó pótyiknak is. Ez utóbbi megnevezés eredete ismeretlen, de számomra jól passzol a madár – bagolyhoz képest – apró termetéhez: hossza 20–25 cm, testtömege pedig 110–220 gramm.

A rendszertanilag bagolyfélék családjába tartozó kuvik Európa nagy részén, de Ázsiában és Afrika északi részén is honos: élőhelyét tekintve inkább a nyílt térségeket kedveli. Fészket nem épít, 5–7 tojását a költésre használt faodvak, padlások puszta aljzatára rakja. Ezekből 25–28 napi kotlás után kelnek ki a négyhetes korukban kirepülő fiókák. Táplálékul nagyobb rovarokat, apró emlősöket, ritkábban békát, gyíkot is zsákmányolnak. Más bagolyfélékhez hasonlóan az élelem meg nem emésztett részeit (szőrök, csontok, kitinvázak) a kuvik is kiöklendezi, ezt nevezik bagolyköpetnek. A faj Romániában és Magyarországon is törvényes védelmet élvez.

7 megjegyzés:

Városi madarak 2012. február 4. 23:06  

Aranyos a bagoly, meg a cikk is ! :)

Gyurgyalagok 2012. február 5. 13:47  

Mi köszönjük a dícséretet, és a kuvik részéről is örülünk, hogy aranyosnak látod.

Kocziszky Andrea 2012. március 16. 22:16  

A padlástérben lakik egy pár. Most is hallgatom egyikük kuvikolását. Nálam teljes biztonságban élhetnek. Rajongok értük. :-)

Gyurgyalagok 2012. március 16. 23:11  

Ezek szerint kitűnő házigazdára/lakótársra találtak kuvikék :)
Gombás blogodat is örömmel fedeztük fel.

Unknown 2016. július 14. 0:43  

Nálunk is lakik egy: Ronaldónak neveztük el a gyerekekkel! Szeretjük őt! Gyakran támadja őt 2 rigó, akkor mindig drukkolunk neki... Szeretném megtudni, ha esetleg van jelentősége: miért kuvikol?? Miért ad ki hangot? Hiszen a logikám szerint így felhívja magára a figyelmet, és elbújnak előle a zsákmányolni valók, vagy nem? Miért csinálják ezt a hangot?

Unknown 2016. július 14. 0:43  

Nálunk is lakik egy: Ronaldónak neveztük el a gyerekekkel! Szeretjük őt! Gyakran támadja őt 2 rigó, akkor mindig drukkolunk neki... Szeretném megtudni, ha esetleg van jelentősége: miért kuvikol?? Miért ad ki hangot? Hiszen a logikám szerint így felhívja magára a figyelmet, és elbújnak előle a zsákmányolni valók, vagy nem? Miért csinálják ezt a hangot?

Unknown 2018. október 23. 23:46  
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP