Pöttöm ökörszem

Érdekes az, ahogyan az ember az őt körülvevő világot, annak részeit megnevezi: mit tart jelentősnek, kiemelendőnek, észreveendőnek, mit mivel kapcsol össze, mivel lát hasonlatosnak. Madárnevek etimológiája után kutakodva is izgalmas dolgokra akadhatunk: énekük vagy kinézetük, jellegzetes tulajdonságuk vagy élőhelyük, más madárhoz való hasonlatosságuk ragadhatja meg a névadó figyelmét, netán más élőlényt juttat eszébe, fészekrakási vagy egyéb viselkedési jellemzőjüket találhatja kiemelendőnek.

Mostani főhősünk, az ökörszem (Troglodytes troglodytes), más nyelvekhez hasonlóan (román, német, francia, olasz) a magyarban is, mérete okán kapta 1525 körülről adatolható nevét. Azonban néhány évtizeddel későbbről ismeretes „a fa odvába tojó veréb” megnevezése is, mely már fészkelési szokására és tollazatának a verébéhez hasonló színezetére is utal. Csaláncsattogató, csaláncsettegető neveit pedig élőhelyéről és jellegzetes hangjáról kapta. Azok, akik csádészónak, tüskebujkálónak hívják, szintén élőhelyét tartották kiemelendőnek elnevezésekor. Kinézete és hangja az alapja a pettyes csuk megnevezésnek. Az itt, Erdélyben ismeretes ficánka pedig mozgékony természetéről árulkodik.

Az ökörszem 9-10 centiméteres hosszúságával valóban Eurázsia egyik legkisebb madara, nagyjából csak a királykák apróbbak nála. Összehasonlításul: a veréb 14-15 cm, és ő sem egy óriás. Kicsinységét tovább hangsúlyozza rövid, hetykén felcsapott farka és rövid nyaka, s így kikerekedve kis tollgombóc benyomását kelti. E képet csak a hosszabb, hegyes, kissé lefelé görbülő csőre töri meg. Tollazata mellőz minden feltűnést: felül vörösesbarna, alul barnásfehér, vékony, sötétebb keresztsávokkal. Így eshet gyakran meg az is, hogy habár méretéhez képest hangos énekét halljuk, tekintetünkkel annak forrását kutatva sehogy sem leljük a dalnokot.

Meg aztán leginkább az erdők sűrű aljnövényzetében, elgazosodott tisztásokon, cserjésekben, buja patakpartokon rejtőzködik, ahonnan nem is igazán röppen fel, hanem ugrálva, majdhogynem kúszva halad ágról ágra. Itt kutat apró rovarokból, pókokból, lepkehernyókból, rovarpetékből, lárvákból álló tápláléka után. És ilyen bozótos helyre épít a hím több, fűszálakból és lombokból álló gömb alakú fészket is, melyekből a tojó választja ki az 5-6 tojás számára a megfelelőt.
Egész Európában megtalálható, nálunk is gyakori és állandó fészkelő faj. Télen is itt marad, úgyhogy, ha majd kimerészkedünk a hólepte erdőbe, akár szerencsénk is lehet hozzá.
Védettségét illetően a Természetvédelmi Világszövetség vörös listáján „nem veszélyeztetett” fajként jegyzik; Magyarországon védett, Romániában nem.

Parányi madárkánk népmeséknek is szereplője: ha például az Icinke-picinke című népmese-antológiába beleolvasunk, megtudhatjuk, hogyan is lett a kis ökörszemből – a sas ellenében – a szárnyasok királya.