Diós dolgok dióhéjban

A meteorológusok által Őszhóként számon tartott október idén nevéhez illőn viselkedett: első harmadában máris kisebb havazással lepett meg, ami persze nem volt tartós, de nem is lehetett, hiszen akkor azokat a tevékenységeket nem lehetett volna elvégezni, amelyekről népi kalendáriumi Magvető nevét kapta. Meg aztán egy elhavazott kertben, udvarban a diót is nehézkes volna begyűjteni, ami ugye szintén októberi kerti tevékenység. Így aktuális a dióról, diófáról ejteni néhány szót.


A nálunk leggyakrabban előforduló közönséges dió (Juglans regia) rendszertanilag a bükkfavirágúak rendjének diófafélék családjába tartozó dió nemzetségének tagja. Eredetileg Délnyugat-Ázsiában őshonos, de már a középkor óta művelt, aztán sokfelé elvadult és meghonosodott, már egész Európában megtalálható, így eredeti elterjedésének határát nehéz pontosan meghatározni. Enyhe éghajlatot, jó vízellátású talajokat kedvelő hegyvidéki faj. A Balkán félsziget és Kis-Ázsia erdeiben honos, azonban Európa-szerte elsősorban gyümölcsfaként ültetik.
Terebélyes lombkoronájával nálunk is kertek, udvarok jellegzetes árnyadója, termése pedig önmagában is kedvelt csemege, de sokféle süteményben is felhasznált. Húsvétot és karácsonyt például nehéz elképzelni hagyományos diós kalács nélkül.

A diót már az ókorban ismerték: Indiában, szanszkritül akhota volt a neve, Kínába a Han-dinasztia ideje alatt jutott el Tibetből, az Énekek énekében is szerepel, mint Izraelben honos növény, a rómaiak Jupiternek szentelték és Ovidius is megénekelte, Görögországba Perzsiából kerültek a nemesített fajták.
Dió szavunk nyelvünkbe török jövevényszóként került be; a Magyar Oklevél-szótár már 1264-ből adatolja, 1578-ban Méliusz Juhász Péternél, 1783-ban pedig Benkő Józsefnél is szerepel. Különböző nyelvjárásokban gyija, dijú, déó, dija, gyijó, gyíjjó, dívó alakokban (volt) használatos.

Közismert gyümölcsről lévén szó, számos néphiedelem kapcsolódik hozzá, mitológiákban is megjelenik és irodalmi feldolgozása is gyakori. Magyarországon is szokás volt például a lakodalmakon diót szórni a násznép közé, termékenységgel megáldandó a fiatalasszonyt. A Három dió című magyar népmesében a legkisebb fiú munkája fizetségéül pénz helyett a három diót választja, és jobban jár, mint a pénzt választó bátyjai. Dionüszosz szeretőjét, Kárüa lakóniai királylányt váratlan halálakor az istenség tiszteletből diófává változtatta. A skandináv mitológiában pedig Loki dióvá változtatva menti ki Idunt, az ifjúság istennőjét Thiazi fogságából. Szólásainkban is előfordul: „kemény dió” a nehéz feladat, „dióhéjban foglaljuk össze”, amiről röviden beszélünk.
Helyneveinkben is gyakran szerepel: Diósd, Diósgyőr, Bihardiószeg, Magyardiószeg stb.