2010. szeptember 5., vasárnap

Őszben egy kis tavasz

Ebben a hirtelen ránk törő őszben, minden tavasz-szerű jelenségbe belekapaszkodik az ember lánya, hogy még marasztalja a tavasz-nyár életvidám melegét és hangulatát, és így esett, hogy:

-a napokban Kósa Ferenc másodvirágzó vadgesztenyefáiról olvasva, tüzetesen kezdtük vizsgálgatni városunk gesztenyefa sorát, virágok után kutatva. A fák csapzottnak tűntek, akár aknázómolyok által is megtámadottnak, de virág nem került elő.

-a vadgesztenyesort magunk után hagyva a gyümölcsösben találtuk meg, amit kerestünk: virágzó almafa, körtefa.


másodvirágzó körtefa

A kertészeti lexikon ezt írja erről a jelenségről: "Másodvirágzás virágoknak rendellenes megjelenése a normális virágzás utáni időszakban. A másodvirágzás az alma- és körtefán a rendes tavaszi virágzást követően egy-két hét múlva következik be. Ilyenkor az elnyílott virágzat alatt rövid hajtásokon újabb virágzatok jelennek meg. Ezek a termőrügy embrionális hajtásának egyik nem teljesen differenciálódott rügyéből fejlődnek. Egyes fajtákra a másodvirágzás jellemző: pl. Papkörte, Vilmos körte, Clapp kedveltje, Serres Olivér stb. A másodvirágokból rendszerint mag nélküli gyümölcsök fejlődnek, aprók maradnak, néha be sem érnek. Gyakori pl, az akácfán is."
Arról nem sikerült semmit infót találni, hogy az említett gyümölcsfákban mi válthatta ki a virágzást: a meleg, élősködők, hideg, mechanikai sérülés... ????

- a vadasi erdőben is virágzó szellőrózsára bukkantunk.

Sajnos mit sem változtat ez a kis tavaszi fuvallat azon a tényen, hogy az ősz fele haladunk, a leveleken nem látszik még, de a réten már előbújt az őszi kikerics...


2 megjegyzés:

Ari,  2010. szeptember 7. 20:16  

Érdekes cikk,és tanultam megint köszi.

Wyrusch 2010. szeptember 8. 19:38  

Az előző bejegyzésetekhez fűzött hozzászólásomban a tavasz-várásomról "rinyáltam", erre most el is hoztátok. Köszönjük Nektek! Nagyon klassz bejegyzés!

Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP