2010. május 16., vasárnap

Visszajöttek a gyurgyalagok is (avagy a gyurgyalagok egymásra találása :)

Végre elérkezett az idő, hogy blogunk jelképes madara is előtérbe kerüljön...Nem is lehetett volna korábban, hisz igazi saját fotós bejegyzéssel akartunk előrukkolni, ehhez, meg először is kellett ez a gyönyörű és izgalmas életű madár fotóalanynak.
A gyurgyalag ( Merops apiaster) meg nem sieti el a dolgokat, vándorútjáról a legkésőbb visszaérkező madaraink között van (május). Ezért vártunk türelmesen, egészen máig...
Először a Sugás fele haladó út menti gyurgyalagtelepet kerestük fel.

Még Szentgyörgyöt el sem hagytuk ott várt az első színpompás madár a villanydróton. A telephez érkezve, már távolról hallatszott jellegzetes hangjuk, az elénk táruló látványról meg inkább az alábbi fotók beszéljenek.


Ez a kevéssé ismert madár hazánk, illetve egész Európa egyik legszínpompásabb, leggyönyörűbb madara.

Meredek lösz vagy homokfalakba ássa 1,5-2 m hosszú alagútját, a végén található a költőüreg. Telepesen költ.

Többnyire kisebb-nagyobb szitakötőkkel, lepkékkel és sáskákkal táplálkoznak, de darazsakat és méheket is fogyasztanak, utóbbiak miatt állandó az összetűzésük a méhészekkel. A latin nevük is a méhevő szokásaikra utal Merops apiaster = "méhevő", "méhészmadár". Ezeket a fullánkos kis rovarokat, a fullánk eltávolítása után nyelik le.

Gyurgyalag-túránk következő állomása a Székelyszáldobos-i telep volt. Itt is találtunk gyurgyalagokat, de a gyorsan jövő vihar hamar elüldözött innen madarat és embert is.


Tervezzük, Kovászna megye egyéb gyurgyalagtelepeinek a felderítését is, ezért ha valaki tud még olyan helyeket ahol gyurgyalagok költenek, megkérjük jelezze nekünk egy megjegyzésben vagy akár az üzenőfalon hagyott üzenetben.

A gyurgyalag hazánkban védett!

16 megjegyzés:

Ati,  2010. május 16. 19:32  

Nagyon szép fotók és érdekes cikk ... gratulálok ... "a gyurgyalagok egymásra találtak" :)

Ari,  2010. május 16. 21:00  

Igazán gyönyörű madarak köszönöm.

evike,  2010. május 17. 7:55  

Nagyon jó bejegyzés, sok érdekességet megtudtam ezekről a ritka madarakról.Sok sikert! Évike

pinty,  2010. május 17. 9:58  

Torja előtt (Kézdivásárhely felől) balról van gyurgyalagtelep. Jó magas fal van, nem lehet eltéveszteni. Ügyes a cikk! Ls a fotók is!

Gyurgyalagok 2010. május 17. 20:46  

Köszünjük a hozzászólásokat és Pintynek a gyurgyalagtelep infót...

3Gracia 2010. május 17. 21:43  

Sziasztok!
Gyönyörű fotók!!!!!!!!
Most már nekem is át kell mennem Palibarátomhoz gyurgyalagnézőbe! Jelzem majd a részleteket!
Péter

Unknown 2010. május 18. 9:35  

sziasztok, ezt nektek dedikalom: http://www.youtube.com/watch?v=qA9vWQrFmjY

Gyurgyalagok 2010. május 18. 11:37  

Sziasztok,
Péter: kösz a dicséretet, kíváncsian várjuk a részleteket a gyurgyalagfigyelésből :)
Tibor: nagyon kedves a dedikációd :), édeskák a gyurgyalagok, köszönjük szépen. Láttuk ám a többit is:D, de ez éppen hozzánkillő, merthogy 3 gyurgyi egyensúlyoz leginkább az ágon és mi is épp hárman szerkesztjük ezt a blogot:D. Az is érdekelne, hogy hol készült a videó?

Unknown 2010. május 18. 11:43  

sziasztok, a video vegen bejon meg egy negyedik gyurgyalag, ami valoszinuleg jelzi a kulso munkatarsakat is :)) a video Bradeni (nem tudom a magyar nevet) falu mellett keszult, Szentagota (Agnita) szomszedsagaban, Szeben megyeben. orvendek hogy tetszik a kis amator video.

Gyurgyalagok 2010. május 18. 12:57  

Tibor: valóban fennáll alkalmi jelleggel "külső munkatársak" :)) esete is, úgyhogy annál is találóbb a filmed. Kösz a helyre vonatkozó infót is, mert ez a Hégen (a wiki szerint ez Brădeni-nek a magyar neve), távolabbi hely ugyan, kis szerencsével, akár ott is előfordulhatunk mi is:D

Wyrusch 2010. május 18. 19:42  

Isten hozta itthon a gyurgyalagokat! Remélem, hamarosan jobb idő lesz rájuk...
Annyira jók a fotók, hogy kedvet kaptam gyurgyalag-telep felkutatására itt a környéken. A hosszú hétvégét mindenképpen kihasználjuk a családommal: kirándulunk egyet. Talán szerencsénk lesz egy-két ilyen madár-különlegességhe...

Wyrusch 2010. május 18. 19:44  

A "z" lemaradt. Bocsi, véletlen volt, nem tájszólás...

Gyurgyalagok 2010. május 19. 8:46  

Kedves Wyrusch, mi is tárt karokkal és 'csőre töltött' fotógéppel vártuk gyurgyiékat:D Remélem az időjárás a nekük is és a ti kirándulásotoknak is kedvez. És akkor várjuk majd a hírt, találtatok-e gyurgyalagtelepet, élmény ezeknek a kis színeseknek a látványa. A "z" elmaradása, ha tájszólás lett volna, sem bánjuk :)

Névtelen,  2010. május 20. 10:21  

Kedves Madárbarátok!
Támogassátok a vadon élő madarak gyógyítóinak áldozatos munkáját!
http://web.axelero.hu/pusztadr/madarakert.html
Köszönet!

G. Sándor,  2010. május 26. 19:43  

Angyalosra is visszaérkeztek a gyurgyalagok. Telepük a temető környékén található.

Unknown 2010. szeptember 8. 16:47  

Jelentem alássan, hogy gyurgyalag Kányádon is él. A szép madarak a kányádi kő-homokbányába fészkelték be magukat egy rókacsalád szomszédságába, és egészen jól megférnek mint szomszédok. Többször voltam ott rókalesen, mivel 5 rókakölyök hancúrozik, ha nincs járkálás közelben. Gyúr Gyalagék viszont rá se rántanak az emberre, 2 méterre is engedik a közelítőt, már ha jó a szándéka, nem úgy a rókafiak! Sándor, onnan.

Related Posts with Thumbnails
free counters
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP