2010. január 23., szombat

"A veréb is madár"

Hipp-hopp itt vagyok,
azt eszem, amit kapok.
Ha nem kapok: csip-csirip!
koldulgatok egy kicsit:
morzsát, maradék kenyeret,
megrakom jól a begyemet. Kányádi Sándor, Veréb

Ezzel a bejegyzéssel megpróbáljuk a figyelmet picit a verebekre irányítani, a madáretetők harcias megszállóira, ezekre a csapatokban járó, hangosan csipogó képviselőire a madárvilágnak.
Laikus szemnek alig tűnik fel, de ebben a jelentéktelen színű tollruhában elrejtőző madárkák is legalább két fajhoz tartozhatnak.
Elsőként a házi veréb (Passer domesticus)... lépten-nyomon belebotlunk, de mégis alig vesszük madárszámba.
Valószínű meglehetősen borzas, kifakult és ápolatlannak tűnő tollazata nem fér bele esztétikai elvárásainkba. Ami leginkább megkülönbözteti rokonától az a szürke fejtető, piszkosszürke pofa.


A mezei veréb (Passer montanus) valamivel csinosabb és kisebb a házi verébnél, főleg nyílt erdőségek, művelt területek lakója, de esetenként kisebb településekbe is bemerészkedik. Fejteteje vörösesbarna, tiszta fehér pofa jellemzi, fekete folttal.


Közutálatnak örvendenek, mert élelmes, kis madárkák kik felfalják az énekesmadarak elől a magvakat, de ne feledjük, hogy a fiókákat ők is rovarokkal táplálják (sáska, szöcske, hernyó, cserebogár, levéltetvek stb.), felnőttként meg rengeteg gyomnövény magvát fogyasztja. Az sem elhanyagolható tény, hogy sok védett ragadozó madarunk étlapjának egyik fontos fogása.

Érdekességként: "testméretéhez viszonyítva az énekesmadarak között a házi veréb az, aki az egyik legnagyobb agymérettel büszkélkedhet, őt csupán csak a varjúfélék előzik meg. Nem véletlen tehát, hogy meglehetősen ügyes, leleményes, s egyúttal igen tanulékony: rövid idő alatt kiismeri az ember szokásait, és ez a tehetsége amennyire bámulatos, éppen olyan mulatságos és szórakoztató." (csakjohirek)
Ide kattintva kellemes veréb csiripelés köszönt...

A növényvédőszerek és rovarirtók használatával mára Nyugat Európa veréb állománya drasztikusan lecsökkent, nem is gondolnánk, hogy ez a nálunk mindenhol feltűnő madárka Angliában már ritkaságnak számít. A mezei verebet Magyarországon is védetté nyilvánították, Romániában sajnos nem jöttünk rá mi a helyzet, ahány védett fajok listája annyi félét ír rajta, ha valaki ebben tud segíteni akkor megjegyzésben kérjük a kiegészítést.

6 megjegyzés:

3Gracia 2010. január 23. 20:50  

Jó és hasznos a cikk!! hasonló véleményen vagyok én is!! Sőt a mezei veréb az etetőknek is kedves és érdekes látogatója!!

Névtelen,  2010. január 23. 21:21  

Ügyes. Amúgy 2007-ben a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a mezei verebet nyilvánította az év madarává http://www.mme.hu/hirek/archivum/461-hirekimport306.html

Helga,  2010. január 23. 22:50  

A Romániában védett állatok és növények listája az 57/2007-es sz. sürgösségi kormányrendelet és az azt módosító 154/2008-as sz. sürgösségi kormányrendelet mellékleteiben található meg: http://href.hu/x/bau8, http://href.hu/x/bau9
Ezekben a verébfélék közül csak a berki veréb szerepel mint 'szigorú védelemet igénylő' faj.

Gyurgyalagok 2010. január 24. 10:58  

Köszönjük a hozzászólásokat és a védett fajok listajára vonatkozó törvényeket.

Ati,  2010. január 24. 11:16  

Érdekes cikk! Ezentúl jobban odafigyelek majd ezekre az "okos" kis madárkákra ... s többé nem mondom, hogy "a veréb nem madár" ... Angliában egyébként már szinte minden állatfaj ritkaság! De ezen nem kell csodálkozni ... még az állatok sem szeretik a mindig kimért, merev embereket :)

Ari,  2010. január 24. 16:23  

A veréb is madar cikketek figyelmeztett, hogy a verébre is rá kell figyelni, szemelőt kell tartani,köszi az erdekes cikket

Related Posts with Thumbnails
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

Bethlen Gábor Alap

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP