Madárlesen - Heti madárszemle a madáretető és környékén

Az elmúlt héten a nagy hideg és a hótakaró miatt újabb madarak tűntek fel a láthatáron, nagy nyüzsgést figyelhettünk meg a kihelyezett madáretetőkön is. Már kedden jött a riasztás: sok "sárga madár" a közeli fán. Felderítő hadjárat indul, a lábaink alatt ropogó hó megnehezítette a megfigyelésüket, ahogy közeledtünk ők tovább repültek. De végül csak lencsevégre akadtak:

- a háztetőn- a fatetejénŐk a citromsármányok. És közelről:
A fenyőrigó is mindennapos vendég volt, hol egymaga lakmározott

hol vendégekkel, a verebekkel
vagy a meggyvágóval.
A cinegék légi mutatványokkal jutalmaztak meg minket, nem várták meg egymást, többen is lógtak egyszerre a kihelyezett "diós madzagon":
Először észleltük, hogy a diónak újabb vendége is akadt, a csuszka. Ő is megtalálta a módját hogyan szerezze meg a finom csemegét, illetve tanult cinege társaitól és lógott is.

A pintyek is vendégeink voltak, de ők nem igazán engedték magukat fotózni, ahogy közeledtünk azonnal továbbrepültek, így csak néhány távoli kép készült róluk. Az erdei pinty rendszeres látogatónk, de a héten először jött a fenyőpinty is (nagy örömünkre) a lenti képeken ő látható.
Gyakran volt látható a búbospacsirta, ő is lencsevégre akadt:
A szánkózni induló csapat figyelmét felkeltette a patak partján egy színes madár, egy süvöltő hím.
Zárjuk e heti igen gazdag és színes madárszemlénket az újra felbukkant kék cinegével, ő a kis kedvenc :-)

Read more...

Megint bagoly...

A bagolyfás bejegyzés után olvasóink megjelölték a sepsiszentgyörgyi bagolyfák pontos helyét amit ezúttal is szeretnénk megköszönni. Kicsit sem halogattuk a dolgot ma felkerestük a környéket.

A séta végeredménye összesítve:

-15 erdei fülesbagoly a tömbházak védelmében levő kispark fáin

-2 darab átfagyott, a térdig érő hóban távcsővel és fotógéppel leselkedő nagyobb "gyurgyalag" és egy 4 éves , de annál lelkesebb kisebb"gyurgyalag" ...

- és az alább látható fotók...

Read more...

Bagolyfa nyomában

Ősz óta próbálunk bagolyfára akadni Háromszéken. Tudjuk, hogy városunkban is van, de még nem találtunk rá. December közepén kaptuk a hírt, hogy Kézdivásárhelyen idén is elfoglalták a vén nyírfát a baglyok. Aztán a napokban jött a mentőötlet, egy régebbi Pro Natura találkozón Uzonban már láttunk ilyet. Gyors intézkedés és vasárnapra programegyeztetés. Nagy izgalommal vártuk már a nagy napot.

No de mi is az a bagolyfa? Télvíz idején az erdei fülesbaglyok (Asio otus) kisebb-nagyobb csapatokba verődve behúzódnak a városokba, falvakba, és általában valamilyen fára (főleg tűlevelű) telepednek, ahol alvással töltik a nappalokat. Ezen az időszakon kívül azonban nagyon nehezen figyelhetők meg.

Az erdei fülesbagoly állandó és védett madarunk, 31-37 cm hosszú, gyakran jól láthatók a hosszú tollfülei (főleg udvarláskor, megriasztva és kinyújtott, rejtőzködő pózban). Tollazata döntően szürkés, barnás színű. Szeme jellegzetes narancsvörös. Nem épít fészket magának, fán költő egyéb madarak (főleg varjúfélék) fészkében költ. Fő tápláléka a mezei pocok. A nemek hasonlóak, a hím általában világosabb, főként arcán, kevésbé sárgás, alsóteste pedig nem annyira csíkos.

Hangjuk nagyon változatos: riasztásuk érdes, orrhangú "vrakk, vra-ak", a nászhang mély "húú", a fiókák hangos és "szívszaggató", panaszos, elnyújtott, magas "pí-í" eleségkereső hangja több mint 1 km-re is hallható.

Reggel óta napsütés, fotózásra igen alkalmas, igaz cudar hideg van, de nem számít.

Megérkeztünk a bagolyfához, alapos vizsgálódás után, sajnos semmi nyomuk . . . mély csend . . . látni kellett volna az arcunkat . . . de nem adjuk fel, a távolban levő vén fenyőfánál még megnézzük. De ott sincs még egy bagoly sem. Aztán az autó fele haladva, egy nagyon közeli fán egy erdei fülesbagoly figyel ránk, akkora a meglepetés, hogy mire elkészül az első fotó ő már tova is száll.

A távolban egy almafára repül és csak a hátát mutatja.

Tovább haladva még egy példányra találunk, aki épp egy elhagyatott ház udvarán, az eresz alatti szőlőlugason pihen.

A szomszédból jön a segítség, hogy közelebb juthassunk kulcsot is kapunk a kapuhoz.

Igazán jól viseli közeledésünket, és ekkor vesszük észre, hogy az udvaron még vannak.

És közelebbről:

Összesen 5 erdei fülesbagolyra bukkantunk ezen az udvaron. A szomszéd elmondása szerint az idén a régi megszokott fán nem voltak, de a környéken ő 7 példányt látott. Ez az elmúlt évekhez viszonyítva kevés, hisz Laci bácsi elmondása szerint volt, hogy 50-en is ültek ezen a fán.

A környéken még tettünk egy sétát, de sajnos több példányra nem akadtunk.

Hogy miért is apad a számuk, egyik magyarázata az ember lehet, hisz elűzi őket, mert a bagoly a néphiedelem szerint a halállal társított. Brehm szerint az értelmes ember nem bántja őket, mert ők az erdők hasznára válnak. Hogy mit is gondolnak az emberek a bagolyról bővebben ITT olvasható.

Ha valaki még tud ilyen bagolyfa létezéséről környékünkön megkérjük jelezze.

Read more...

"A veréb is madár"

Hipp-hopp itt vagyok,

azt eszem, amit kapok.

Ha nem kapok: csip-csirip!

koldulgatok egy kicsit:

morzsát, maradék kenyeret,

megrakom jól a begyemet. Kányádi Sándor, Veréb

Ezzel a bejegyzéssel megpróbáljuk a figyelmet picit a verebekre irányítani, a madáretetők harcias megszállóira, ezekre a csapatokban járó, hangosan csipogó képviselőire a madárvilágnak.
Laikus szemnek alig tűnik fel, de ebben a jelentéktelen színű tollruhában elrejtőző madárkák is legalább két fajhoz tartozhatnak.
Elsőként a házi veréb (Passer domesticus)... lépten-nyomon belebotlunk, de mégis alig vesszük madárszámba.
Valószínű meglehetősen borzas, kifakult és ápolatlannak tűnő tollazata nem fér bele esztétikai elvárásainkba. Ami leginkább megkülönbözteti rokonától az a szürke fejtető, piszkosszürke pofa.

A mezei veréb (Passer montanus) valamivel csinosabb és kisebb a házi verébnél, főleg nyílt erdőségek, művelt területek lakója, de esetenként kisebb településekbe is bemerészkedik. Fejteteje vörösesbarna, tiszta fehér pofa jellemzi, fekete folttal.

Közutálatnak örvendenek, mert élelmes, kis madárkák kik felfalják az énekesmadarak elől a magvakat, de ne feledjük, hogy a fiókákat ők is rovarokkal táplálják (sáska, szöcske, hernyó, cserebogár, levéltetvek stb.), felnőttként meg rengeteg gyomnövény magvát fogyasztja. Az sem elhanyagolható tény, hogy sok védett ragadozó madarunk étlapjának egyik fontos fogása.

Érdekességként: "testméretéhez viszonyítva az énekesmadarak között a házi veréb az, aki az egyik legnagyobb agymérettel büszkélkedhet, őt csupán csak a varjúfélék előzik meg. Nem véletlen tehát, hogy meglehetősen ügyes, leleményes, s egyúttal igen tanulékony: rövid idő alatt kiismeri az ember szokásait, és ez a tehetsége amennyire bámulatos, éppen olyan mulatságos és szórakoztató." (csakjohirek)

Ide kattintva kellemes veréb csiripelés köszönt...

A növényvédőszerek és rovarirtók használatával mára Nyugat Európa veréb állománya drasztikusan lecsökkent, nem is gondolnánk, hogy ez a nálunk mindenhol feltűnő madárka Angliában már ritkaságnak számít. A mezei verebet Magyarországon is védetté nyilvánították, Romániában sajnos nem jöttünk rá mi a helyzet, ahány védett fajok listája annyi félét ír rajta, ha valaki ebben tud segíteni akkor megjegyzésben kérjük a kiegészítést.

Read more...

Hódinfó

A napokban jelent meg egy cikk a brassói Adevărul de Seară újságban a hód betelepítésekkel kapcsolatosan. Ebből a cikkből szemezgetnénk pár érdekes információt:

Mint kiderült a betelepítést a brassói Mezőgazdasági és Erdészeti Kutató Intézet (ICAS) irányította közösen a bajorországi környezetvédelmi minisztériummal. Tíz évvel ezelőtt indult ez a betelepítési projekt 191 példány szabadon engedésével az Olt folyó felső szakaszán. Azóta 650-re emelkedett a hódok száma Románia területén, ezek főleg az Olt, a Maros és a Ialomita folyók mentén élnek.

Forrás: wikipédia

Jelenleg az Erdészeti Kutató Intézet közösen a brassói Erdészeti Egyetemmel, a hód viselkedését és hazánkban uralkodó környezeti feltételekhez való alkalmazkodását tanulmányozza. E célból műholdas jeladókkal látták el az állatokat ezáltal nyomon követhetők útvonalaik, helyzetük és fontos következtetések vonhatók le az elterjedési területükről, a populációk növekedéséről , a vízi és szárazföldi ökoszisztémákra gyakorolt hatásukról.

Forrás: click.ro

Ezzel párhuzamosan olyan védelmi intézkedések kidolgozása is folyik, amely a vizek menti mezőgazdasági területek, gyümölcsösök fáinak megóvására irányulna pl. : elektromos kerítés rendszerek alkalmazása, a gyümölcsfák kérgének lefestése hódok számára nem kívánatos keverékkel stb.
Talán így elkerülhetőek lennének a hódok okozta mezőgazdasági károk és az ezzel együtt járó irtási hadjáratok.


A cikkből még kiderül, hogy vannak olyan önkormányzatok, amelyek direkt kérik a hódok visszatelepítését a környező folyókba, turista csalogatás céljából.

Read more...

Séta az Olt partján

Ma délelőtt a "gyurgyalagok"-csapat Olt parti sétát tervezett. Hideg ellen beöltözve, határozókkal, távcsövekkel, fotógéppel felfegyverkezve indultunk útnak.
Elsőként a hódok nyomait vettük szemügyre, hogy azóta amióta nem jártunk döntöttek-e ki újabb fákat, de változást nem tapasztaltunk...

Ezután a part menti bokrosok madárkáinak becserkészése következett, több - kevesebb sikerrel...

Nagy öröm volt felismerni az ágak hegyén csoportosan tanyázó tengeliceket. Ez a kis színpompás madárka szintén a pintyfélékhez tartozó állandó madarunk.

Régi ismerősként köszöntött ránk a cinegék népes serege: kék cinege, széncinege, barátcinege.

Igazi meglepetés volt az Olt túlsó partján felfedezni egy talajközelben gubbasztó süvöltő tojót, nehezítette a felismerést, hogy barnás hasával szépen beleolvadt az avar és hófoltok alkotta háttérbe. Végül hosszas vadászás és ügyeskedés után is csak egy távolabbi kép készült róla.

Tovább haladva az Olt partján Gidófalva fele, a part menti bokros, nádasban egy ágon ott várt a vörösbegy.

Meglepő felfedezés volt ez a kis vörös mellfoltú madárka , hisz eddig úgy tudtuk, hogy a térségünkből télen délebbre repülnek... lehet, hogy az északi populációk délebbre húzódó vándorával találkoztunk?

A séta csúcspontja mégis a hirtelen feltűnő, fejünk fölött hosszasan köröző, tőkés réce csapat látványa volt,

akik végül az Olt vizében pihentek meg.

Távolról is szépen kivehető a vízben ringatózó hímek (gácsér) fémes zöld színű feje és párjuk jelentéktelenebb barna tollruhája.

Sajnos nem hagyták magukat sokáig csodálni, hangos hápogás kíséretében az első mozdulatra tovarepültek.

Read more...