Színes őszi lombok

Zelk Zoltán: Ez már ősz

S hallod, ők is, hogy szürcsölik a fák

az őszi ég keserű sugarát.

Hiába isszák, nem ad már erőt,

csügged az ág, sárgára vált a zöld.

A lombhullató fák leveinek a sárga és vörös különböző árnyalataiba való átváltozása adja az emberi tekintet számára az őszi táj egyik legszembeötlőbb szépségét. A kontinentális éghajlat hegyes-dombos vidékeinek erdei közt kanyarogva meleg színekben tarkálló lombkoronák vonzzák és tartják fogva pillantásunkat. Az aranyló levelek mintha csak a napsugaraknak segítenének, hogy bár színükkel fokozzák annak egyre fogyatkozó erejét. Ám ez csak a pompás látványnak az emberi lélekben keltett hatása; a magyarázatra a növényélettani szakirodalomban bukkanunk, innen ismerhetjük meg a jelenség biokémiai okát.

A levél különféle színeit adó vegyi anyagok, pigmentek mind részei annak, de csupán adott körülmények között tűnnek elő hatásaik. Így például, tavasszal, nyáron a levelek a zöld színét a klorofill adja. Ez az anyag a napfényből felvett energiát alakítja át a növény táplálékává, ezt az anyagcserefolyamatot nevezzük fotoszintézisnek. A mi égtájunkon az ősz kezdetével a nappalok fokozatosan és számottevően rövidülnek, azaz egyre kevesebb napfény éri a növényeket, így egyre kevesebb klorofill termelődik, következésképpen a zöld helyett – a levelekben ugyancsak fellelhető és lassabban lebomló – karotinoidok sárga színe érvényesül.

Az őszi színpalettát kiegészítő vörös levelek színe az antociánoknak köszönhető. Egyik magyarázat szerint a levelek sárga helyett vörösbe fordulása egy védekezési stratégiája a növényeknek. Eszerint a sárga szín vonzó a petéiket faleveleken elhelyező levéltetvek számára, melyek károsítják azokat, így a növény vörös pigmenteket szabadít fel, mert ezt már kevésbé találják megfelelőnek a levéltetvek.

Szóval, ilyen növényélettani folyamatok eredménye az őszi erdők színpompája, mely finom hangolója az emberi kedélynek, és amely költőket és festőket egyaránt ihletett buzgó alkotásra.

Read more...

A levéllábú, az invazív

Invazív fajoknak nevezzük azokat az idegenhonos fajokat, amelyek agresszíven terjeszkednek, felborítva a táplálékláncokat, megváltoztatva az ökoszisztémák összetételét, kiszorítva az őshonos fajokat.

Ma egy ilyen ártatlannak látszó, de messziről érkezett utazó került lencsevégre.

Ő a nyugati levéllábú poloska ( Leptoglossus occidentalis), igaz, hogy a jártasság nem túl nagy a poloskák titokzatos világában, de  feltűnő mérete, illetve a zöld pólón mászkálás során tapasztalt nyugalma gyanúba keverte, s a fotózást ezek után már nem úszta meg.

Itthon meg kiderül, hosszas határozós böngészde után, hogy bejegyzésünk szereplője Észak Amerikából jött. Kontinensünkre  1999-ben  érkezett,   először Olaszországból jelezték. Romániában meg egészen új faj 2008 ban találták az első példányát.

Akár örvendezhetnénk is, hogy van egy új fajunk, ha nem állna olyan rossz hírben. Ez a 1,5-2 cm hosszúságú rovar kizárólag a tűlevelű fajokat kedveli, és jelentős károkat okoz a fenyőerdőkben. Alapszíne vörösesbarna, barna, a fej a lábak és a csápok sötétbarnák. Jellegzetes az első szárnyak közepén haladó fehér cikkcakkos rajzolat, illetve a  hátsó pár láb combrészének levélszerű kiszélesedése (innen ered a levéllábú neve is).

Kora tavasszal rakja le petéit, az első ivarérett példányok szeptember körül jelennek meg. Késő ősszel meg elvonulnak telelni.

Read more...

Aranysárgába öltözött Szent Anna-tó és Büdös-hegy

Kora reggel köd, hideg és csend fogadott a Szent-Anna tónál. A turistáktól mentes tóparton az erdő színkavalkád csodálatát csak néhány igen barátságos tőkés réce közeledése szakította meg. 

Szintén köd borította a Büdös-hegyet is, mikor nekivágtunk őszi portyánk további célpontjaihoz: Büdös-barlang, Gyilkos-barlang, Madártemető, Buffogó-láp. (útleírások ITT és ITT)

Végig a turistaösvényeket borító avarszőnyeg, a lombkorona őszi színpalettájában gyönyörködhettünk. Dél körül már a napsugarak is bearanyozták a napunkat.

 

Első megálló a Büdös-barlangnál volt, ahol egy rövid ismertető után rögtönzött kémia óra következett. 

Folytattuk utunkat a Gyilkos-barlanghoz, majd a Madártemetőhöz. A Buffogó-lápnál már egy kiadós pihenő következett. Itt a nyírfák, buffogó tavacskák, tőzegmoha, áfonyák birodalmában kipihentük az idevezető út fáradalmait, és erőt gyűjtöttünk a visszaúthoz.

Mire visszaértünk kiindulópontunkhoz, a nap is lemenőben volt. Egy rövid bálványosfürdői megálló a Vasas borvízforrásnál, és indultunk is haza.  Népes őszi portyázó csapatunk között akadtak bátor óvodások és kisiskolások is, akik első Büdös-hegyi túrájukon voltak. 

Köszönet a fotókért Matyinak!

Read more...