2012 év madara az egerészölyv

Ugyan az Év madara kitüntető címet Magyarországon adományozták az egerészölyvnek, azért nekünk sem árt, ha tudunk róla. Már csak azért sem, mert nálunk is az egyik leggyakoribb fészkelő ragadozó madár, s mert Romániában nincs évmadara-választás.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979 óta választja meg az év madarát; tavaly például a széncinege volt. Idén annyiban volt rendhagyó a választás, hogy nem szűk szakmai körben dőlt el, mely faj legyen a cím tulajdonosa, hanem az MME honlapján szavazva, a nagyközönség dönthetett a kérdésben. A három jelölt faj (egerészölyv, vörös vércse és a feketerigó) közül végül az egerészölyv került ki győztesen.

Említettem, hogy nálunk is gyakori: hazai állományát a szakemberek 28–34 ezer párra becsülik. Az európai trend is növekvő, és miután a múlt századi intenzív ragadozóüldözés és a fészkelésre alkalmas fák hiánya miatt a magyar Alföld nagy részéről eltűnt, később a védelemnek köszönhetően az állomány helyzete stabilizálódott Magyarországon is.

Mivel nálunk is gyakran ül ki út menti oszlopok, fák, bokrok tetejére – ezeket választva leshelyéül –, sűrűn találkozhatunk vele. Sokféle színváltozatban való előfordulásából adódóan elég könnyű összetéveszteni más ragadozó madarakkal. Az utak mentén észrevett „sasok”, a falvak fölött keringő „ülük” nagy valószínűséggel egerészölyvek.

Gyakorisága mellett ez is magyarázhatja, hogy a népnyelv számos névvel illeti. Ezek többsége a fogyasztott táplálékára: egerész kánya, egerész vércse, vagy simán csak egerésző, mások az élőhelyére: parlagi kánya, tarlókánya, továbbiak pedig jellegzetes hangjára utalnak (ezt azonban a szajkó is remekül utánozza): nyávogókánya, sikoltókánya, sívókánya. Egyéb érdekes nevei: ülü, ölő, örv, ölyű, huszársas, kerékfarkú ölyv, kerekszárnyú sas.

Az egerészölyv rendszertanilag a vágómadárfélék családjának ölyvformák alcsaládjába tartozik. Nálunk is előforduló közeli rokonai a gatyás ölyv, a darázsölyv és a jóval ritkább pusztai ölyv. Méreteit tekintve közepes ragadozó: hossza 46–58 cm, szárnyfesztávolsága pedig 110–132 cm. Fő tápláléka az apró rágcsálók (főleg pockok), így a mezőgazdasági területek „ingyenes napszámosaként” gazdaságilag is mérhető hasznot hajt. Ezt – a madarászok tanácsára – sokfelé be is látják a gazdák, és úgynevezett T-fákat helyeznek ki a földekre, ahol meg tudnak pihenni, azokat leshelyül tudják használni. A faj Magyarországon védett, Romániában nem.