2011. november 9., szerda

Kéreglakó fakúszó

Jó ideje rendszeresen a mikóújfalusi forráshoz járunk borvízért. Ebben nem csak az a jó, hogy a városi vezetékes víznél egészségesebb folyadékhoz juttatjuk szervezetünket, hanem az, hogy a forrás környéke madármegfigyelésekre is alkalmat ad. A tenyérnyi rét, kis bozótos, talpalatnyi nádas, szemben félig-meddig felhagyott kőbánya sokféle madárnak szolgál élőhelyül. Ott folyik el az Olt is, melynek fűzfák szegélyezte partja szintén ideális otthon jó néhány madárfaj számára. Így, a hasznosat a kellemessel összekötve, ásványvíz mellett – sikeres kiruccanás esetén – madárfotókkal gazdagodva térünk haza útjainkról.

Nem volt ez másként november eleji kirándulásunkkor sem. Az évnek ebben a szakában, az amúgy szomorúnak ható lombfogyás előnye, hogy kevésbé tudnak elrejtőzni a madarak :) Egy rövid séta és valamivel hosszabb, türelmes várakozás az Olt partján különféle cinegék, parányi ökörszemek, harsányzöld küllő és egy fakusz megpillantására, megfigyelésére volt elegendő. Mivel ez utóbbit most láttam először, hazaérve szakkönyvek forgatásába kezdtem alaposabb megismerése céljából.

Nos, az első akadályba hamar beleütköztem, mert ebből, a fakuszfélék családjába tartózó énekesmadárból a régióban két faj is él, melyeket – mit ad Isten – nehéz megkülönböztetni egymástól. Ugyan élőhelyük eltérő, és néhány határozókulcsként szolgáló külső jegyüket felsorolja a szakirodalom, de csak hangjuk alapján különböztethetőek meg elégséges bizonyossággal. Fotózott példányunknak persze esze ágában sem volt megmukkanni, így a két faj együttesen kerül most bemutatásra.

Egyikük a hegyi fakusz, másik a rövidkarmú fakusz. Mindkettő állandó fészkelő faj, előbbi élőhelye a magasabban lévő tűlevelűekkel elegyes lombhullató erdők, utóbbié az alacsonyabban húzódó lombhullatók. Gyakorinak mondhatóak, de csendes, nem feltűnő madarak lévén mégsem sűrűn láthatóak. Hasuk fehér, piszkosfehér, hátoldaluk barnás, fakéregszerűen mintás. A hegyi fakusz picivel nagyobb, 12,5–14 cm, a rövidkarmú pedig 12–13,5 cm hosszú.

Táplálékul kisebb pókokat, rovarokat, hernyókat fogyasztanak, melyeket a fa törzsén körkörösen felkúszva, hegyes, enyhén lefele hajló csőrükkel szedegetnek ki a kéreg repedéseiből. Nevüket is erről a jellegzetes, rángatózó felfele tartó mozgásukról kapták. A népnyelv ugyanezt a nevet a fakopáncsokra is alkalmazza, amelyekre a fakusz még a fatörzseken támasztékul szolgáló merev farktollaival hasonlít is. Fészküket a fakéreg alatti repedésekbe építik. Ide rakja 6–7 tojását a tojó, melyekből 15–16 napi kotlás után kelnek ki a további 16 nap múlva röpképes fiókák.

Romániában egyik fakusz faj sem védett, Magyarországon viszont mindkettő az.

0 megjegyzés:

Related Posts with Thumbnails
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

Bethlen Gábor Alap

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP