2011. január 8., szombat

Vukkos évkezdés

Na, nem a szilveszteri party miatt :)), hanem mert az új év első napjainak egyikén a Szent Anna-tóhoz tett kirándulás(ocska) során rókával találkoztunk.
Az havas tájban odafele és fent az erdőben meg a tónál semmi izgalmas állatos élmény nem kínálkozott. A táj az gyönyörű volt, de senki nem csicsergett, nyikkant-vakkant, morgott, csak emberi hangokat lehetett hallani.


Emiatt aztán eléggé nyafogva is indultunk hazafele, mondván az milyen, hogy a vadonban senki sem "vadaskodik". Mire Bikszádra beértünk, már nem számítottunk állatos kalandra, de mire elhagytuk a falut, az út szélén róka koma várakozott ránk, enyhítendő csalódottságunkat. Persze, nem igazán ránk várt, csak ott kotorászott az útszéli hóbuckákban és innen villantotta ránk pillantását.

A készenlétben ugyan csak ülő és nem álló fotósnak sikerült megörökítenie ezt a tekintetet, aztán még néhány menekülő kép is készült.

Nagy volt az örömködés, hiszen rókás élményünk, fotónk még nem is volt, mióta e blogot szerkesztjük.

4 megjegyzés:

pinty,  2011. január 8. 16:05  

Nagyon ügyesek vagytok, de ezzel gondolom már nem mondok újat!

Gyurgyalagok 2011. január 8. 23:10  

Nem baj, ezt nem lehet elégszer mondani:D

Birdman 2011. január 12. 23:04  

Gratulálok a komához és a szép képekhez. Minap én is találkoztam vele, de sajnos nekem nem volt időm képeket készíteni, a róka gyorsabb volt és mint a nyíl, eltűnt! :)

Üdv.: Birdman

Andras 2011. január 14. 11:21  

IGAZAN SZUPER FOTOK!!!!!!
GRATULALOK!!!!!!!!

Related Posts with Thumbnails
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

Bethlen Gábor Alap

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP