Lebegő ezüstös fonalak

„Sovány kóró zörög a szélben/ és int a búcsúzó ökörnyál.” (Kosztolányi Dezső)

Vannak, kiket költői sorok papírra vetésére ihlet, másokban meg a mindent, de főként arcukat behálózó ragacsossága miatt akár utálatot is kelt: ilyen ellentmondásos reakciókat képes gerjeszteni ez a finom kis fonadék, az ökörnyál. Különféle tájszólásokban bikanyál, őszi nyál, szépasszony fonala és pókfonál nevekkel is illetik. Ezek közül az őszi nyál a megjelenésének legvalószínűbb időszakára, az őszre utal.

A pókfonál viszont a legrealistább, hiszen tényleg arról van szó, hogy ez egyes pókoknak a fonadéka. Vagyis egyfajta pókhálóselyem, amibe - a pókok szaporodási ciklusából következően - leginkább ősszel bonyolódhatunk bele a szabadban kóborolva.

A pókhálóselyem proteinszármazék, speciális rendezettségű polimer molekula. Ezt a zsákmány elejtésére, fészekkészítésre, sperma tárolására és az áldozat becsomagolására, vagy – az ökörnyál esetében – közlekedésre használják a különféle pókfajok.

A sokféle feladat ellátásra alkalmas fonadékot a pókok maguk állítják elő a selyemtermelő mirigyük vagy más néven szövőmirigyük segítségével. És bár fonálnak, fonadéknak nevezzük, az arachnológusok szerint a pókok nem kimondottan fonnak, hanem ezen mirigyükből, a szövőnyíláson keresztül sűrű, zselés oldatot engednek ki és lábaik segítségével ebből húznak szálat testsúlyukat is felhasználva.

Lévén, hogy szintén pókselyem, az ökörnyál is így készül. „Szövőmestere” pedig több pókfajta lehet, legjellemzőbb azonban a vadászó életmódú farkaspókokra. Ezeknek kicsinyeiben főként ősszel felerősödik az a késztetés, hogy kiemelkedő növényekre, tárgyakra kapaszkodjanak fel és onnan hosszú fonalakat bocsássanak ki szövőmirigyükből a szélbe. Ez bele is kap az ezüstös vitorlákba és tovalibben velük, felkapva az azon csüngő pókocskákat is, ekképpen indítva akár több ezer méteres magasságig és távolságig terjedő útjukra. Persze a kis ízeltlábúak számára ez nem egy kéjutazás, sokkal inkább egy hatékony túlélési módszer, hiszen ha helyben maradnának, a túlnépesedés következtében sokuk elpusztulna.

Szóval ezek az őszi légben úszó, szerencsés esetben napfénnyel villanó finom szálak a kis pókok „légi járművei”; azonban az ágakon és egyebeken fennakadt szálakon ne keressük a kis utasokat, mert azok már vagy új otthonra találtak, vagy nem élték túl a költözést.