2010. március 20., szombat

Megérkeztek a fehér gólyák Háromszékre is

Örömmel jelentjük, hogy megjöttek az első gólyák megyénkbe is. Ennek tükrében a tavasz első napja (márc.21) is több lesz egyszerű csillagászati törvényszerűségnél és azt közvetíti amiről a neve is szól, hogy kiszabadultunk a tél karmaiból és egy új izgalmas, meglepetésekkel teli évszak elé nézünk.

A mai nap túrájának több csúcspontja volt, párat ragadnék ki most:
Ma úgy indultunk, hogy gólyát fogunk találni ami utólag áttekintve nem is volt igazából kérdéses, hisz adottak voltak az alábbi körülmények: gyönyörű napsütés, pár lelkes ember, egy környezetbarát autó :), fotófelszerelés, elemózsia és egyéb tartozékok.
Alig hagytuk el a várost, máris Szépmező (Campu frumos) fölött két gólya köröz . Autóból ki, gép beizzítva, fotó megvan, öröm jobbra, öröm balra...



Szépmező, március.20, 2010

Nem értük be 2 repülő gólyával, autóba be, indul-na...kis technikai probléma, de gyorsan elhárítva, utunkba semmi nem állhat :)

Második csúcspont: Barátoson (Brates) távolról világít a fészekben valami fehér. Ez is gólya, ül a fészekben, kiderül a szomszédtól, reggel jött. Akrobata mutatvány a villanyoszlopon, hogy mutasson azon a fotón ha már gólya,


végül megkegyelmezett és teljes pompájában megmutatkozott, sőt pózolt, sőt....hirdette a tavaszt ahogy illik. :)











Barátos, március 20, 2010

Nagyon sok fészket láttunk amelyek még üresek, ezért továbbra is várjuk a gólyafigyelő üzenőfalon a gólya érkezések híreit.

5 megjegyzés:

Mammka 2010. március 20. 18:18  

öröm volt olvasni és látni a képeket!!!!:)Jókat derültem közben:igazi tavaszi bejegyzés volt!:)

Gyurgyalagok 2010. március 20. 18:22  

Köszönjük Mammka, örülünk, hogy nemcsak a szöveg és a kép hanem a hangulat is átment :)

Ati,  2010. március 20. 21:42  

Örülök Nektek, örülök a gólyáknak és örülök a tavasznak! Gratulálok a szép fotókért, az oldal új arculatáért és a "Gyurgyalagokra" jellemző életvidám, igazi tavaszi hangulatot árasztó cikkért ... :) Csak így tovább! :)

pinty,  2010. március 20. 23:00  

Szép volt csajok! Ma reggel amikor kinéztem az ablakon éreztem, hogy megérkeznek a gólyák...Örülök, hogy megtaláltátok őket! Kisbaba volt náluk?? :)

Ari,  2010. március 21. 21:13  

Örvendek itt van a tavasz,megjötek a várva várt gólyák.

Related Posts with Thumbnails
Jelenleg

látogató olvassa a gyurgyalagokat

Bethlen Gábor Alap

  © Blogger templates Newspaper III by Ourblogtemplates.com 2008

Back to TOP