Érzékeny lövöldözőnk, az erdei nebáncsvirág
Címszereplőnk a hangavirágúak rendjének, nebáncsvirágfélék családjának, Impatiens nemzetségének tagja. Az egész családnak ő az egyetlen Európában őshonos képviselője, többi rokona leginkább Afrika és Ázsia trópusi esőerdeiben fordul elő.
Maga is nedvdús faj lévén, nálunk is főként üde erdők, szurdokok, vízszivárgások környékének, liget- és láperdők gyakori lakója. Elterjedtsége ellenére nem sűrűn találkoztunk vele. De azért a közeli Sugásfürdő feletti erdőben és a Hatodban, pontosabban Setétpatakon volt alkalmunk megcsodálni.
Hiszen éppenséggel szerénynek nem mondható: egy méter magasra is megnőhet, hajtásai felállóak, fent gazdagon elágaznak, a levelek hónaljában fejlődő görbült sarkantyújú, 2,5-3 centiméteres élénksárga virágai eléggé felhívják magukra a figyelmet.
Ami legfigyelemreméltóbb azonban az erdei nebáncsvirágnál (Impatiens noli-tangere), az a szaporodásának módja; termésének magvait ugyanis különös módon szórja szét. Az önterjesztésnek nevezett mechanizmust alkalmazza, mégpedig úgy, hogy két-három centiméteres toktermése már finomabb érintésre is hirtelen felnyílva szétlövöldözi magvait. A jelenség tudományos magyarázata: a termésfal külső oldalán parenchimasejtek sorakoznak, melyekben nyomás uralkodik, a belső oldalon viszont hosszanti lefutású rostrétegek találhatóak; már gyenge érintésre is a korábban szorosan álló termőlevelek elválnak egymástól és az előbb említett nyomás hatására gyorsan felcsavarodnak befelé így pergetve ki magvaikat.
Ezen érzékenységével szolgált rá magyar nevére is, de tudományos és más nyelveken való megnevezései is mind erre utalnak. Számos egyéb neve pedig közismertségéről árulkodik. Így hívják még cipellőnek, kisasszonycipellőnek, kisasszony papucsának, rúgófűnek, sárgaibolyának, fajtlinkának, hüvelykének, nenyúljhozzám gavallérnak vagy fájvirágnak is.
Júniustól szeptemberig virágzik, szóval, ha alkalom adódik még mindig bőven van idő közelebbről is szemügyre venni, hiszen virágnak megejtő szépsége így tárul fel igazán.
Hiszen éppenséggel szerénynek nem mondható: egy méter magasra is megnőhet, hajtásai felállóak, fent gazdagon elágaznak, a levelek hónaljában fejlődő görbült sarkantyújú, 2,5-3 centiméteres élénksárga virágai eléggé felhívják magukra a figyelmet.
Ami legfigyelemreméltóbb azonban az erdei nebáncsvirágnál (Impatiens noli-tangere), az a szaporodásának módja; termésének magvait ugyanis különös módon szórja szét. Az önterjesztésnek nevezett mechanizmust alkalmazza, mégpedig úgy, hogy két-három centiméteres toktermése már finomabb érintésre is hirtelen felnyílva szétlövöldözi magvait. A jelenség tudományos magyarázata: a termésfal külső oldalán parenchimasejtek sorakoznak, melyekben nyomás uralkodik, a belső oldalon viszont hosszanti lefutású rostrétegek találhatóak; már gyenge érintésre is a korábban szorosan álló termőlevelek elválnak egymástól és az előbb említett nyomás hatására gyorsan felcsavarodnak befelé így pergetve ki magvaikat.
Ezen érzékenységével szolgált rá magyar nevére is, de tudományos és más nyelveken való megnevezései is mind erre utalnak. Számos egyéb neve pedig közismertségéről árulkodik. Így hívják még cipellőnek, kisasszonycipellőnek, kisasszony papucsának, rúgófűnek, sárgaibolyának, fajtlinkának, hüvelykének, nenyúljhozzám gavallérnak vagy fájvirágnak is.
Júniustól szeptemberig virágzik, szóval, ha alkalom adódik még mindig bőven van idő közelebbről is szemügyre venni, hiszen virágnak megejtő szépsége így tárul fel igazán.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése