Ugyan az Év madara kitüntető címet Magyarországon adományozták az egerészölyvnek, azért nekünk sem árt, ha tudunk róla. Már csak azért sem, mert nálunk is az egyik leggyakoribb fészkelő ragadozó madár, s mert Romániában nincs évmadara-választás.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979 óta választja meg az év madarát; tavaly például a széncinege volt. Idén annyiban volt rendhagyó a választás, hogy nem szűk szakmai körben dőlt el, mely faj legyen a cím tulajdonosa, hanem az MME honlapján szavazva, a nagyközönség dönthetett a kérdésben. A három jelölt faj (egerészölyv, vörös vércse és a feketerigó) közül végül az egerészölyv került ki győztesen.
Említettem, hogy nálunk is gyakori: hazai állományát a szakemberek 28–34 ezer párra becsülik. Az európai trend is növekvő, és miután a múlt századi intenzív ragadozóüldözés és a fészkelésre alkalmas fák hiánya miatt a magyar Alföld nagy részéről eltűnt, később a védelemnek köszönhetően az állomány helyzete stabilizálódott Magyarországon is.
Mivel nálunk is gyakran ül ki út menti oszlopok, fák, bokrok tetejére – ezeket választva leshelyéül –, sűrűn találkozhatunk vele. Sokféle színváltozatban való előfordulásából adódóan elég könnyű összetéveszteni más ragadozó madarakkal. Az utak mentén észrevett „sasok”, a falvak fölött keringő „ülük” nagy valószínűséggel egerészölyvek.
Gyakorisága mellett ez is magyarázhatja, hogy a népnyelv számos névvel illeti. Ezek többsége a fogyasztott táplálékára: egerész kánya, egerész vércse, vagy simán csak egerésző, mások az élőhelyére: parlagi kánya, tarlókánya, továbbiak pedig jellegzetes hangjára utalnak (ezt azonban a szajkó is remekül utánozza): nyávogókánya, sikoltókánya, sívókánya. Egyéb érdekes nevei: ülü, ölő, örv, ölyű, huszársas, kerékfarkú ölyv, kerekszárnyú sas.
Az egerészölyv rendszertanilag a vágómadárfélék családjának ölyvformák alcsaládjába tartozik. Nálunk is előforduló közeli rokonai a gatyás ölyv, a darázsölyv és a jóval ritkább pusztai ölyv. Méreteit tekintve közepes ragadozó: hossza 46–58 cm, szárnyfesztávolsága pedig 110–132 cm. Fő tápláléka az apró rágcsálók (főleg pockok), így a mezőgazdasági területek „ingyenes napszámosaként” gazdaságilag is mérhető hasznot hajt. Ezt – a madarászok tanácsára – sokfelé be is látják a gazdák, és úgynevezett T-fákat helyeznek ki a földekre, ahol meg tudnak pihenni, azokat leshelyül tudják használni. A faj Magyarországon védett, Romániában nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése